DR. AVARKESZI DEZSŐ (MSZP), a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Az Országgyűlés február 14-én fogadta el a Szülőföld Alapról szóló 2005. évi II. törvényt. A Közlönyben február 28-án jelent meg ez a törvény. Ezt a dátumot azért tartottam fontosnak elmondani, mert még ezen a napon beadtam önálló képviselői indítványomat, amely a törvény módosítására irányul. Viszonylag ritkán fordul elő, amikor a Közlönyben való megjelenés napján már megjelenik egy módosító szándék az Országgyűlésben. Hogy mi volt ennek az oka, ezt szeretném önöknek először elmondani.
Amikor a kormány meghirdette új nemzetpolitikáját, nemzetstratégiáját, ennek három elemét emelte ki. Az egyik, hogy a magyar kormány szükségesnek tartja, hogy minden eszközzel támogassa a határon túli magyaroknak, a határon túli magyar közösségeknek a szülőföldjükön való boldogulását. A második ilyen cél az, hogy mindent meg kívánunk tenni annak érdekében, hogy a határon túli magyarok minél könnyebben léphessék át a határokat, elsősorban Magyarország és a szomszédos országok határait, de amennyiben lehetséges, akkor megkönnyíteni számukra az európai uniós határok átlépését. Végül azon határon túli magyaroknak, akik elhatározták, hogy Magyarországon szeretnének élni, és magyar állampolgárok kívánnak lenni, azt a folyamatot, amelyik azzal kezdődik, hogy egy határon túli magyar átjön Magyarországra, és jó esetben azzal fejeződik be, hogy leteszi az állampolgári esküt és magyar állampolgár lesz, ezt a folyamatot megkönnyíteni, egyszerűbbé tenni, gyorsítani. (Folyamatos zaj.)
Elnök Asszony! Elnézést, én most már kiabálok, de képviselőtársaim nagyon hangosan beszélgetnek. (Az elnök megkocogtatja a csengőt.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés