DR. BALOGH MIKLÓS, a kulturális és sajtóbizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A kulturális és sajtóbizottság 2004. szeptember 14-i ülésén megtárgyalta a Márfai Péter és Mécs Imre képviselő urak által jegyzett önálló képviselői indítványt, amely a médiatörvény és az elektronikus hírközlésről szóló törvény jogharmonizációs célú módosítását javasolja. A bizottsági ülésen érdemi vita nem alakult ki, mivel az ellenzék képviselői ismételten elutasították a módosítást anélkül, hogy az előterjesztő álláspontját meghallgatták volna. Csak szavaztunk, éppen ezért kíváncsian várom a kisebbségi véleményt. Remélem, az eltelt időszak elegendő volt arra, hogy módosuljon az álláspontjuk.

Mi 11 igennel általános vitára alkalmasnak tartottuk a törvényjavaslatot, de mivel kétharmados törvényről van szó, ez nyilvánvalóan semmit nem jelent. Én pozitív hozzáállást várok, és remélem, hogy a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség képviselői tanúságot tesznek arról, hogy ebben az ügyben igenis hajlandók az érdemi vitára, és hozzájárulnak a törvény módosításához.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Forrás: parlament.hu