DR. DRASKOVICS TIBOR pénzügyminiszter: Elnök Úr! Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Örülök, hogy mód van a Budapest Airport működéséről a parlamentben is szólni, és örülök annak, hogy képviselő urat is foglalkoztatja. Valóban zajlik az élet a Budapest Airport környékén. Ezt jól mutatják egyébként a repülőtér javuló eredményei. Mind a fogadott repülőgépek, mind a fogadott utasok száma és ennek megfelelően a repülőtér működésének pénzügyi eredménye is kimagasló gyors dinamikát mutat. Hála istennek, sokat sikerült abból a hátrányból ledolgozni, amit a repülőtér a korábbi időszakban Béccsel és Prágával szemben felhalmozott. Ezek tehát jó hírek, és örülök, hogy erre az ellenzék is figyel.
Ami a Budapest Airport privatizációját, illetve a tanácsadó kiválasztását illeti, nos, képviselő úr, én is pestiesen szeretnék szólni: árnyékra vetődni kicsit nevetséges, ráadásul kockázatos is, mert az ember megütheti magát. (Zaj, közbeszólások a Fidesz soraiból: Na! - Ez fenyegetés?) A Budapest Airport privatizációs tanácsadójának kiválasztása az erre vonatkozó jogszabályok és az ÁPV Rt. működésére vonatkozó szabályok szerint történt, az előre meghirdetett feltételeknek megfelelően, az ott meghirdetett értékelési szempontok alapján történt a döntés. Úgy gondolom, ezt kétségbe vonni senkinek nincsen oka. A kiírásban szerepelt az is, hogy milyen arányban kell a szakmai és pénzügyi szempontokat figyelembe venni. Ön, aki nyilván foglalkozott a kérdéssel, bizonyára tudja, hogy külön történik a pénzügyi és a szakmai ajánlat értékelése. A bizottságok, amelyek ezt végzik, nem is tudják, hogy milyen ajánlatot tett a másik szempont tekintetében a pályázó. A nyertes remek szakmai ajánlattal nyert. Ehhez képest meglehetősen magas díjat követel.
De megfordítom a kérdést. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Ha 2001 végén, amikor törvénymódosítás történt a Budapest Airporttal kapcsolatban, az akkori kormány megfelelő tanácsadót alkalmazott volna, akkor most nem kellene az országnak egy 130 millió dolláros kártérítési igénnyel szembenézni egy nemzetközi választottbíróság előtt, talán lehetett volna ezt a jogszabály-módosítást úgy végrehajtani, hogy ne kerüljön az állam egy ilyen meglehetősen nehéz helyzetbe.
Tehát úgy gondolom, hogy nincsen ügy a privatizációs tanácsadó kiválasztása körül. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Ami pedig (Az elnök kikapcsolja a szónok mikrofonját.) a telekvásárlás kérdését illeti
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés