KORDÁS LÁSZLÓ foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A kedvezőtlenebb helyzetű csoportok munkaerő-piaci esélyének növelése érdekében 2005-től új ösztönzési formákat léptettünk életbe. Így 50 százalékos járulékcsökkenéshez juthatnak azok a munkáltatók, akik pályakezdőket, gyermekgondozási támogatásból visszatérő nőket, illetve 50 év feletti tartósan munkanélkülieket foglalkoztatnak. Ezenkívül valamennyi Magyarországon működő cég egymillió forinttal csökkentheti társasági adójának alapját minden olyan munkavállaló után, akivel a dolgozók létszámát növeli, és legalább két évig foglalkoztatja őket.

A kormány által tervezett adóváltoztatás egyik legfontosabb célja a munkavállalással összefüggő munkáltatói terhek csökkentése, és ennek segítségével a foglalkoztatási lehetőségek bővítése. 2005-ben a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye számára rendelkezésre álló decentralizált pénzek több mint 4 milliárd forintot tesznek ki, ami az országos keret 10,6 százaléka. Ezenkívül az európai szociális alapból 2004 és 2006 között további 2,4 milliárd forint programfinanszírozási forrás áll majd a megye rendelkezésére.

A Munkaerő-piaci Alap e célra szolgáló részéből az utóbbi két évben további 1,5 milliárd forintot, a keretösszeg 20 százalékát kitevő központi munkahelyteremtő támogatást biztosítottunk a megyében működő vállalkozásoknak. E források lehetőséget biztosítanak a MÁV záhonyi körzetében a létszámleépítésben érintettek problémáinak kezelésére is. A MÁV Rt. reformja során keletkező foglalkoztatási feszültségek csökkentésére aktív foglalkoztatási programot dolgozott ki tárcánk, a MÁV és a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium.

Ezenkívül célzott munkaerő-piaci programokat finanszírozunk a megyében a hátrányos helyzetűek elhelyezkedésének elősegítése érdekében, illetve a diplomás pályakezdő munkanélküliek segítése érdekében. A térség munkaerő-piaci esélyeit lényegesen növelni fogja, ha az M3-as autópálya eléri Nyíregyházát, illetve a későbbiekben az országhatárt. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Azt hiszem, ezek a fejlesztések mind hozzájárulhatnak ahhoz, hogy mind az Elektrolux, mind pedig a Tesco Global munkaerő-felvétele meg tudjon valósulni. Köszönöm a figyelmet.

Forrás: parlament.hu