DIÓSSY GÁBOR gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A megújuló energiafelhasználás valóban nagyon fontos nemcsak Magyarország, hanem a világ összes országa számára az ismert üvegházhatás és az egyéb problémák miatt.

A kiotói egyezményben vállaltak és az európai uniós kötelezettségeink alapján valóban 3,6 százalék megújuló villamosenergia-felhasználást vállalt Magyarország. Az összenergián belül a megújuló energiák felhasználására 2010-ig 5 százalékot vállaltunk. Ahogyan ön említette, 2000-ben 0,7 százalék volt a villamos energián belül a megújuló energiák felhasználása. A mi kormányzásunk alatt ez az arány lényegesen megemelkedett: 2003-ban 0,9 százalék volt, 2004-ben 2,1 százalék, ebben az évben 2,5-2,6 százalék lesz. Úgy gondoljuk, 2010-re messze túl fogjuk tudni haladni a 3,6 százalékot az eddig megtett és a jövőben megtenni tervezett intézkedéseknek köszönhetően.

(9.20)

Melyek ezek az intézkedések? Több irányban támogatjuk a megújuló energiák felhasználását. Egyrészt természetesen az átvételi árban jelentkezik a megújuló energiák támogatása. Mit jelent ez? Azt, hogy azoktól az erőművektől vagy létesítményektől, amelyek megújuló energiát termelnek, a szolgáltatók lényegesen magasabb áron kötelesek átvenni az energiát - most konkrétan a villamos energiát -, mint más hagyományos villamosenergia-termelés esetén. Normál energiahordozók esetén 11 forint a villamos energia átvételi ára, a megújuló energiahordozók esetén 18,80 forint. Ehhez egy kiegészítő árampótlék áll rendelkezésre, amelyből a szolgáltatók gazdálkodnak. Évente felülvizsgáljuk a kötelező átvételről szóló rendeletet. Azok az összegek, amelyeket említettem, erre az évre érvényesek.

Az átvételen kívül van más formája is a támogatásnak. Jelenleg a KIOP-ban van 4 milliárd forint szabad keret 2005-2006-ra, amellyel támogatjuk a megújuló energiafelhasználást. Egy-egy projektre 300 millió forint maximális, illetve 125 millió forint minimális támogatást adunk. Ezenkívül van egy együttműködés a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, valamint a GKM között a biomassza felhasználására. Ismervén a hazai termőterületek adottságait, úgy gondoljuk, hogy Magyarországon nagyon jó lehetőség van a biomasszán alapuló energiák felhasználására, és úgy tűnik, sikerült elérni az EU-nál, hogy a földalapú támogatásokat kiterjesszék a megújuló energiát szolgáltató növénytermesztésre is. Azt hiszem, ez mindannyiunk számára jó hír.

A tárcánk jelenleg dolgozik azon a kormány-előterjesztésen, amelyben részletesen be fogjuk mutatni a stratégiánkat arra vonatkozóan, hogy a jövőben hogy fogjuk elérni, illetve nagy valószínűséggel túlhaladni az eredeti vállalásainkat a megújuló energiák tekintetében, villamos energiában és egyéb energiákban is. Ez átfogó képet fog adni a stratégiáról és azokról az eszközökről, amelyeket tenni javasolunk: tárcaközi bizottság létrehozása, külön forrás létrehozása a megújuló energiák támogatására, de egyéb döntésekről és javaslatokról is szó van.

Szeretném, ha a képviselő úr és az Országgyűlés többi tagja, illetve minél többen megismernék azt, hogy mi van ebben az előterjesztésben. Én vállalom, hogy amint elkészül ez az előterjesztés, a tartalmát valamilyen módon ismertetni fogjuk.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Forrás: parlament.hu