DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Gusztos Péter képviselőtársam felvetésére szeretnék válaszolni. Biztos nem olvasta el ezt a törvényjavaslatot, ezért keverte össze a következő napirendi ponttal, ahol az alkotmánymódosítás szerepel napirenden.
De az alkotmánymódosítási javaslatunk a következőképpen szól: aki szabad akaratából együttműködött - pontosabban: állambiztonsági tevékenységet végzett -, aki szabad akaratából állambiztonsági tevékenységet végzett 1990 előtt, azt a közhatalom gyakorlásából kell kizárni. A közélet és a közhatalom gyakorlása között van egy óriási különbség: a közhatalmat gyakorló személyek a parlamenti képviselők, a miniszter, a miniszterelnök, a köztársasági elnök és a többi, és a többi; azt, hogy egyébként ezen kívül is van közélet, azért mi, politikusok legalább ismerjük el, hogy a politikán kívül is van közélet.
Tehát az a fajta Nemzeti Konzultációs Testület pontosan azért jött létre, hogy a politikai eliten kívüli állampolgárokat, választópolgárokat megszólítsa, és velük egy párbeszédet folytasson. Tehát Pozsgay Imrét nem tisztem megvédeni, de az a javaslat, amit mi benyújtottunk - (Moraj az SZDSZ soraiban.), az a javaslat, amit mi benyújtottunk - és az, amiről ön beszél, az két különböző dolog, köszönő viszonyban sincs egymással. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés