DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Az elmúlt héten pénteken meglehetősen kompromittáló fényképek jelentek meg a Magyar Nemzet című napilapban, amely fényképeken Lamperth Mónika belügyminiszter asszony férje látható Kulcsár Attilával és Schönthal Henrikkel, meglehetősen szívélyes helyzetben, éppen egy partin koccintanak, mosolyogva egymásra. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Ezen a partin megjelent még egyébként Kulcsár Attila társaságában Puch László, Baja Ferenc és Karl Imre is - de most térjünk vissza a belügyminiszter asszony férjére!
Tisztelt Miniszterelnök Úr! A belügyminiszter asszony és a férje, Jegesy András az elmúlt egy évben többször, több alkalommal cáfolta azt, hogy a hivatalos kapcsolaton túli bármiféle kapcsolatban állnának Kulcsár Attilával, a milliárdos bűncselekmény elkövetőjével, gyanúsítottjával és azzal a Schönthal Henrikkel, akit egyébként a mai napig nem fogott el a rendőrség, nemzetközi elfogatóparancs van ellene. Azok után, hogy a miniszter asszony és a férje cáfolták ezt az állítást, s ezek a képek egyértelműen azt mutatják, hogy szívélyes kapcsolatban állt Jegesy András ezzel a két úrral, azt szeretném kérdezni, miniszterelnök úr, hogy mivel morálisan és politikai szempontból ez tarthatatlan, kezdeményezi-e a belügyminiszter asszony felmentését a köztársasági elnöknél. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés