HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Elnök Úr! Három beszámoló fekszik előttünk, és a három beszámoló azt bizonyítja, hogy az Energia Hivatal az adott lehetőségek korlátain belül jól él jogosítványaival, jól végzi a rábízott munkát; ez a legjobban a 2003-as esztendő beszámolójából, ami összefoglalja a tevékenységet, vehető ki.

A Magyar Demokrata Fórum véleménye szerint a hivatalt magát és annak függetlenségét erősíteni kell. Lehetetlen állapot, hogy a főigazgatói státus pártprédává váljon, szakmailag nehezen indokolható személycserék a hivatal élén végiggyűrűznek az apparátuson is, ami nem az ország érdekeit és nem a hivatal szakmai erősödését szolgálja. A kormányfüggőség hátrányai elsősorban a politika átgondolatlan kiszolgálásában jelentkezhetnek. Az MDF indokoltnak tartja az Energia Hivatal függetlenségének növelése érdekében ennek közvetlenül az Országgyűlés alá történő helyezését, ez más országokban, például Angliában is gyakorlat, és jól működő gyakorlat.

Az energiapolitikát lényegileg 1993-ban határozták meg, időszerű lenne ennek átgondolása. Jobban össze kell hangolni az öt fő területet, a hőpiacot, a gázpiacot, a villamosenergia-piacot, a szén-dioxid-piacot és a gőzpiacot. Tényleges energiapolitika kell. Ma nincs megfelelő koncepció sem, az alapelvek sem kellően tisztázottak. Az MDF szükségesnek tartja ezek kidolgozását és elfogadását.

A politikai vita nem túl nagy megalapozottsággal és lehetetlen ígéretekkel fűszerezve általában csak az árak körül forog. Ez természetesen fontos kérdés, de valójában egy ésszerű energiapolitika függvénye. Az egyre erősödő verseny, a villamosenergia- és a földgázpiac részleges nyitása az MDF álláspontja szerint megköveteli a hivatal közigazgatási, regulációs és ellenőrző jogosítványainak erősítését, az ott dolgozó szakemberállomány ennek megfelelő frissítését. Indokolja ezt az is, hogy az energiaellátás természetes monopólium, ami mindenképpen fokozott ellenőrzést, figyelmet kíván, nemcsak jó műszaki szakemberekre van a hivatalnak szüksége, hiszen ilyenekkel rendelkezik, hanem több dinamikus és gazdasági területhez értő jogászra és közgazdászra is.

Ma a magyar politikának az energiaszektorral szemben nincs kellő érdekérvényesítő képessége, ami részben a rossz privatizációs és átvételi szerződésekre, részben a cégek hatalmas érdekérvényesítő képességére vezethető vissza. A részleges piacnyitás az úgynevezett feljogosított fogyasztók számára a villamosenergia-piacon 2003. január 1-jén megtörtént, a földgázpiacon ebben a jelentésben inkább a piacnyitásra való felkészülés érzékelhető, hiszen 2004. január 1-jén nyílt erre lehetőség.

A szabályozás megfelelőnek tűnik, az új helyzetből jelentős zavarok nem következtek be. A magyar piacon ma körülbelül 20 százalék azoknak az aránya, akik kiléptek a közüzemi szolgáltatásokból, lényegesen magasabb, mint az EU-hoz frissen csatlakozott országok körében. Viszonylag kevesen, hatan kértek határkeresztező engedélyt. Az elégedettség az új helyzettel a fogyasztók körében vegyes, állítólag sokan visszatérnének a közüzemi rendszerhez, indokolt lett volna, hogy az ezzel kapcsolatos érdemi tapasztalatokat a hivatal a jelentésében értékelje. Az átállás zavartalansága a hivatal munkáját dicséri. Ebben a körben indokolt lenne a tőzsde, az energia mint áru szerepének előtérbe helyezése.

Az energiaárak 1990 és 2004 között az inflációt messze meghaladó mértékben emelkedtek. A háztartási energia ára közel tizenötszörösére nőtt, ami a társadalom erős jövedelmi differenciálódása, a társadalom kettészakadása mellett kritikus helyzetbe hozta a magyar családok jelentős részét. Az árváltozásokat a jelentéshez mellékelt táblák nagyon korrekten mutatják be.

Az MDF különösen nagy hibának, a társadalom ellen elkövetett vétségnek tartja, hogy 2004-ben a háztartási villamos energia áfáját a kormány 12 százalékkal megemelte, és 2 százalékkal emelte a többi energiaforrás forgalmi adóját is. Számunkra nyilvánvaló, hogy a piacgazdaságban a piaci árakat nem lehet sokáig mesterségesen visszafogni, de az adóemelést csak a kormány sodródó gazdaságpolitikájából eredő bevételéhségnek köszönhetjük, ennek a piaci árakhoz és az EU-hoz semmi köze. Ugyanebben az évben a franciák EU-engedéllyel 14 százalékkal csökkentették a háztartási energia áfáját. Az így indokolatlanul magassá vált energiaárak és a bevezetett új adók a versenyszféra versenyképességét csökkentik. Az MDF szükségesnek tartja ennek az áfatörvénynek a módosítását, a kedvezményes kulcs visszaállítását.

Ma lassan áttekinthetetlenné válik a tarifarendszer, a keresztfinanszírozások köre. Természetesen nem kifogásoljuk a kisfogyasztókkal kapcsolatos kedvezményes tarifákat, de az MDF szükségesnek tartja egy szociális támogatási csomag létrehozását és működtetését. A fogyasztás mértékéhez kötött támogatás ugyanis a szociális problémák kezelésének nagyon egyszerűsített megkerülése. Az MDF az energiaárak kérdésében felelősebb gondolkodást vár a parlament pártjaitól, és reméljük, hogy ezen a területen 2006-ban el tudják majd kerülni a szokásos ostoba választási ígéreteket.

Örvendetes, hogy a Paksi Atomerőmű leállításának kérdése lekerült a napirendről. Paksnak fontos, meghatározó helye van a magyar energiarendszerben, és környezetkímélő energiatermelést folytat. A leállítás egyébként többe kerülne, mint a működés meghosszabbítása. Ezt kellő biztonsággal végre lehet hajtani, amit az is bizonyít, hogy az USA-ban az erőművek 30 százalékánál ez megtörtént.

A Magyar Demokrata Fórum indokoltnak tartja az alternatív gázellátás megszervezésének végiggondolását, a biztonságos gázellátás megszervezése, az import kockázatcsökkentése érdekében. Ez valószínűleg költségvetési forrásokat fog igényelni.

Átgondolásra szorul a távhőszolgáltatás árkérdése. Ma körülbelül 650 ezer lakást és kétmillió embert érint a távhőszolgáltatás. A rendszerek a nyolcvanas évek színvonalán vannak, és szociális szempontok miatt valóban nem lehet olyan árakat alkalmazni, amelyek a rendszerek korszerűsítését elősegítenék. Hiba lenne, ha szűkös forrásaink ésszerű felhasználása helyett tüneti kezeléssel, esetleg választási szólamokkal próbálkoznánk.

(19.20)

A 108 város távhőszolgáltató rendszere ma zömmel földgázzal üzemel, de nem élvezik azt a világszerte elfogadott árelőnyt, amit a kisfogyasztókkal szemben a nagyfogyasztóknak ésszerűen, elsősorban költségalapon nyújtani szoktak. Az MDF javasolja, hogy ennek a jelenlegi, igazságtalan árszabályozásnak legyen vége, és ezt vizsgáljuk felül.

Nyilvánvaló, hogy a kérdés kezelése komoly átgondolást kíván, mert az így kieső bevételeket, a költségek fedezetét más fogyasztókra kell terhelni, de mindenesetre módosul az a helytelen gyakorlat, hogy Magyarországon a legszerényebb jövedelmű rétegek kénytelenek a legmagasabb fajlagos lakásrezsit fizetni. Ebből is látszik, hogy az öt fő energiapiacot egységes koncepció szerint kellene kezelni.

A távhőszolgáltatáshoz szorosan kapcsolódik a helyi kapcsolt energiatermelés, ami elsősorban a hőpiacot szolgálja ki. Magyarországon a kapcsolt villamosenergia-termelés ma a piac 15 százalékát teszi ki, és a jelentés várakozásai szerint ez 25 százalékra fog emelkedni.

A környezetvédelmi előnyök közismertek. Hosszú idő óta problematikus ezen termelők energiafeleslegeinek kötelező átvétele, amit természetesen a kínálat ingadozása sokban indokol. Az energiapolitika ezek szükségességét és hasznosságát elfogadja, de az 56/2002-es GKM rendelet a korábbi szabályozást mégis kedvezőtlenebbé tette a kis erőművek számára. Az itt keletkezett bevételek kedvező hatást gyakorolnak a távhőszolgáltatás áraira is, ezért az MDF javasolja ennek újragondolását.

A jelenlegi szabályozás ellentmondásos. Az ellátás biztonsága az elmúlt években javult, a kimaradási idők csökkentek, a hibaelhárítás gyorsult. Ez a kép nagyon pozitív lenne, ha a már említett paksi üzemzavar nem rontott volna nagyot ezen a képen. A 3. számú ábra szerint a környezetvédelmi mutatók javultak, és feltehetően ez a javulás a környezetvédelmi moratóriumi idő lejártával tovább folytatódik.

A fogyasztóvédelemben is a fejlődést mutatja ki a jelentés, mivel a panaszok 2002-ről 2003-ra 30 százalékkal csökkentek. Ebben a hivatal szabályozási munkája nagy szerepet játszott. A jelentés tanúsága szerint a kormányzati politikában a hangzatos nemzeti energiatakarékossági program ellenére az energiatakarékosság háttérbe szorult. 2002-ben a Széchenyi-terv erre 2,5 milliárd forintot irányzott elő, a lakossági pályázatok támogatására további 2 milliárdot csoportosítottak át a lakóépületek energiamegtakarítási programjából. 2003-ban a jóváhagyott támogatások összesen 3 milliárd forintot tettek ki úgy, hogy ennek egy része a 2004-es esztendőt terheli. Ez rossz, és indokolatlan energiapolitikai váltás, legalábbis az MDF ennek minősíti.

A fentiek ismeretében a Magyar Demokrata Fórum természetesen a jelentés elfogadását és a gazdasági bizottság anyagának az elfogadását javasolja, habár az árpolitika, ami egyébként a kormány bűne, megfontolás tárgyává tette ezt a kérdést, de miután a hivatal munkáját nagyra értékeljük és becsüljük, eltekintünk a kormány ebbéli tevékenységétől, elfogadásra javasoljuk mind a két anyagot, és köszönet a hivatal munkatársainak.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu