PODOLÁK GYÖRGY, a gazdasági bizottság alelnöke, a napirendi pont előadója: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Parlament! A gazdasági bizottság március 23-án tárgyalta meg a Magyar Energia Hivatal 2001., 2002. és 2003. évi értékelését, beszámolóját az eddig elvégzett munkájáról. Fel lehet vetni, hogy szerencsés-e egyszerre három év beszámolóit tárgyalni, különösen úgy, hogy két kormányzati ciklust fed le a végzett munka. A gazdasági bizottságban úgy ítéltük meg, hogy a meglévő helyzet kezelésére ez az állapot elfogadható. Az a speciális helyzet alakult ki, hogy szükség volt egy két-három éves visszatekintésre, hogy érdemben értékítéletet lehessen alkotni az Energia Hivatal munkájáról, hiszen történelmének egyik legnehezebb feladatsorozatát kellett végrehajtania, amikor 2003-ban a villamosenergia-, 2004-ben pedig a gázszolgáltatás liberalizációjának kellett a feltételeit, azon jogharmonizációs lépéseit megtenni, amiről elnök úr is beszámolt. Ez rendkívül bonyolult feladat volt, amely teljes egészében kihatással volt a magyar energiatermelők, -szolgáltatók és -felhasználók teljes hálózatára.
A gazdasági bizottság a vita során egyhangú álláspontot alakított ki, ami ritkán fordul elő egy ilyen fajsúlyú hivatal munkájának - különösen hároméves - értékítéleténél. Gondolom, hogy amikor a bizottság tagjai erről szavaztak, figyelembe vették azt a felelősségteljes munkát, amelyet a hivatal folyamatosan szolgáltatott a bizottság és a parlament részére is.
A gazdasági bizottság megállapította, hogy a szervezet a törvényeknek megfelelően független, ennek a feltételeit meg tudta teremteni, s emellett azon ritka kormányzati szervezetek közé tartozik, amelyek önfenntartók is. Azon ritka kormányzati szervek közé tartozik, amelyek folyamatosan kezelik a parlamenti képviselők által felvetett kérdéseket, és ha kell, egyénenként is folyamatosan tájékoztatást adnak.
Úgy gondolom, hogy annak az iparágnak, amely ma Magyarországon 1900 milliárd forint árbevétellel rendelkezik, és lefedi az ország energiaellátásának 70 százalékát, bizonyos törvényeken és jogszabályokon keresztüli irányítása és ellenőrzése súlyos, nehéz szakmai feladatot hordoz magában. Ismételten hangsúlyozni szeretném, hogy ez különös feladat, hiszen a törvényeinket szinte teljes egészében át kellett alakítani a gáz-, a villany- és a távhőszolgáltatás területén, hogy az európai jogszabályoknak megfeleljünk. Nem kevés vállalatnál ketté kellett választani jogi, számviteli és egyéb tevékenységeket. Azoknak a vállalatoknak, amelyek idáig egy kompakt vállalatot jelentettek, a szervezeti szétválásának feltételeit is meg kellett teremteni.
Azt, hogy ez a liberalizáció eredményes-e Magyarországon vagy sem, majd a következő évek fogják eldönteni. Az, hogy a villamos piac 27 százaléka és a gázpiac 6 százaléka lépett ki a szabadpiacra, eredmény, s ez körülbelül egybeesik a környező országok és Európa legtöbb fejlett országának a számaival. Sajnos, sehol nem sokkal nagyobbak ezek a versenypályák, mint amilyenek Magyarországon, de egy biztos, hogy ebben nem nyugodhat meg sem a hivatal, sem a parlament. A versenyt tovább kell erősíteni a villamosenergia- és a gázszolgáltatás területén, hiszen vannak jelentős belső tartalékok. A piacot fel kell tudnunk szabadítani, és ebben az Energia Hivatalnak jelentős tennivalói vannak.
(18.30)
Három olyan kérdéssel szeretnék foglalkozni, amivel a gazdasági bizottság kiemelten foglalkozott. Az egyik a megújuló energiák kategóriájában a gázmotorok, tehát a kogenerációs erőművekkel kapcsolatosan kialakult helyzet és annak szabályozása a magyar gazdaságon belül, és a biztonságos energiaellátás, valamint a távhőszolgáltatás területe.
Egy nagyon sajátos helyzet alakult ki Magyarországon, hiszen az elmúlt, tulajdonképpen négy-öt évben, de különösen az elmúlt két évben nem kevesebb, mint 400 megawatt gázmotoros erőművi villamosenergia-termelés történik ma Magyarországon. Ez az energiatermelés hatással van a teljes ellátási rendszerre, különösen a hálózatok működtetésére, és meghatározó árképzést és minőséget jelent a távhőszolgáltatásban. Eljutottunk odáig, hogy végig kellett gondolni, mennyire lehet ezt a pályát erősíteni, mennyire lehet a mozgásteret kibővíteni, és arra az elhatározásra jutottunk közösen a szakmai szervezetekkel, hogy elképzelhető, hogy ha szabadjára van engedve a piacon belül a gázmotoros erőművek ilyen mértékű növekedése, akkor az jelentős károkat is okozhat a magyar villamosenergia-termelésben.
Ezért egy szabályozás lépett életbe. Azt tudni kell, hogy ma egy kilowattot 19 forint 50 fillérért vesznek át a kapcsolt energiával termelők, ami körülbelül 7-8 forinttal jelent magasabb árat, amit a fogyasztóknak kell megfizetni, tehát ezt minden esetben a hosszú távú tervezéseknél figyelembe kell venni. Jelenleg a támogatásra 21 milliárd forint áll rendelkezésre, amiből a döntő nagyságrendet a gázmotoros támogatás viszi el a szabályozás ellenére is, hiszen már első lépésként megtörtént, hogy a 65 százalékos hatékonysági fok 75 százalék minimumfeltételre került felemelésre, hogy egyáltalán ezen alapvető kritériumoknak meg lehessen felelni.
A másik rendkívül lényeges kérdés a megújuló energiák területén, amit most már hallottunk az elnök úrtól, hogy rövid időn belül elértük a 2,3 százalékot, hiszen a tavalyi évben még valahol 1,6-1,7 százalék körül tudott teljesíteni a magyar gazdaság. Egy túlzott - és érdemes végiggondolni, bizonyos értelemben túlzott -, erős növekedés volt észrevehető a biomassza területén, ahol a növekedés az elmúlt évhez képest, az elmúlt másfél évhez képest hétszeresre változott. Ez azt jelenti, hogy jelentős mennyiségű szálfaerdőket vágnak ki Magyarországon a távhő- és villamosenergia-termeléshez. Ezen a parlamentnek biztos, hogy el kell gondolkodni a jövőt illetően, hogy ez az a pálya, amit akarunk ezen a területen.
A harmadik ilyen területe a megújuló energiának a szélenergia. Ma Magyarországon minimális, mindössze 3 kilowattos teljesítmény működik. A jelenlegi tervezési stádiumban Magyarország speciális helyzetét figyelembe véve, ami nem túl pozitív, inkább negatív, tehát a széljárások és a szélerősségek, valamint az egyéb erőművek visszaszabályozását illetően meg kell hozni azt a döntést, hogy a magyar gazdaságon belül a kiotói egyezménynek való megfelelés szándékával milyen mértékű fejlesztésre kerülhet sor ezen a területen. Röviden: vélhetően az Energia Hivatallal, a Gazdasági Minisztériummal és azokkal a hatóságokkal, amelyekkel ebben a kérdésben dönteni kell, reményeink szerint megszületik a döntés.
És az utolsó kérdés, amivel foglalkozott a gazdasági bizottság, hogy az elmúlt években jelentős változás következett be a fogyasztóvédelem területén, és ha valahol abszolút kiszolgáltatottak lehetnek a fogyasztók, akkor az olyan nagy, monopol jelleggelö bíró cégekkel szemben lehetnek, mint ma a magyar piacon akár a villamosenergia-, akár a gázszolgáltatás, vagy akár a távhőszolgáltatás területén, bár adott és van esély a liberalizációra, de az egyes fogyasztóknak ehhez jelen pillanatban belátható időn belül kevés az esélyük. A hivatal ezzel a kérdéssel kiemelten foglalkozik. Bár folyamatosan az elmúlt években egyre több olyan parlamenti döntés született bármely energia-témakör tárgyalásánál, hogy a jogosítványok leadása az Energia Hivatal felé megtörtént, egy speciális döntés azért született, vagy most fog születni a távhőszolgáltatásnál, ahol az érdekképviselet más területre fog átkerülni egy jelentős részben. Ez egy megosztottságot is eredményezhet a következő időszakban.
Úgy gondolom, hogy az Energia Hivatallal együtt közösen a parlamentnek őrködni kell azon, hogy az egyes emberek érdekképviselete semmilyen formában nem csorbulhat. Nem elfogadható az a rendszer, amelyik nem működik kellő megalapozottsággal Magyarországon, hogy abszolút személytelenné vált a kapcsolat a szolgáltató és a fogyasztó között. Esélye nincs egy kistelepülésen élő energiafogyasztónak, hogy egy nagy energiacégen belül megfelelő érdeket tudjon képviseltetni, hiszen csak telefonon tudja elérni, és ott is személytelenül történik ezeknek a kérdéseknek a rendezése. Mindazok ellenére, hogy jelentős mértékben csökkenő tendenciát mutatnak a lakossági panaszok, de ezzel nem lehetünk elégedettek, és ebben van tennivaló.
Befejezésül: a gazdasági bizottság mind a három napirendi pontot, tehát a 2001., 2002., 2003. évi beszámolót általános vitára alkalmasnak tartja, és elfogadásra javasolja a parlamentnek, és a határozati javaslatban pedig elismerését fejezi ki a három évben végzett munkájáért az Energia Hivatalnak.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés