PODOLÁK GYÖRGY (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Két olyan állítás hangzott el - és elnézést kérek, azért kértem kétpercest, nehogy a levegőben maradjon -, az MDF képviselője elmondta, hogy nem ért egyet, amit erősítek, és egyetértek vele, hogy ahogy a kormányváltások történnek, úgy történnek az elnökváltások is az Energia Hivatalnál. Így van, ez abszolút helytelen lenne, ha ez így lenne. Én emlékszem, hogy volt ilyen 2002-ben, amikor az Energia Hivatal elnökét azonnal felmentették, és akkor Kaderják urat ültették be az Energia Hivatal… (Göndör István: Nem 2002-ben!) Bocsánat, '98-ban, elnézést kérek! (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Az se jó!) Olyan gyorsan ültették be, hogy majdnem eltelt 2002-ig az idő, el is telt 2002-ig az idő, és majd 2003-ban, amikor a törvényen változtattunk, akkor volt az, hogy pályázattal lehetett indulni, fel lett ajánlva a pályázat mindenkinek. Úgy gondolom, ez volt az első alkalom, amikor igazán szakembert tettünk az Energia Hivatal élére, és reményeim szerint ez a jövőben így lesz, hiszen a hozzászólások azt bizonyítják, hogy semmiféle politikának helye, jelene a Magyar Energia Hivatalban nincs, hanem csak és kizárólag a szakma dominál.

Egyetértettem az összes egyéb megállapítással.

Tóth képviselőtársammal lenne hosszú távú vitám is, de legalább egy kérdésben szeretném azt mondani, hogy most az egyszer olyat mondott, amivel tényleg egyetértek, csak a következtetésével nem. Azt mondta, hogy a gázár-kompenzáció soha nem lehet normális. Így van, képviselő úr, a gázár-kompenzáció soha nem lehet normális, mert nem piaci árat, nem piaci viszonyokat tükröz, de attól a kompenzációtól ma Magyarországon jobbat eddig senki nem tudott mondani, mint ami jelenleg működik. Nem tökéletes, lehet rajta javítani, és vannak is elképzelések.

Köszönöm, elnök úr. (Taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu