SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Halmai Gáborné képviselő asszonynak szeretném mondani, hogy persze, ahány ház, annyi szokás, annyiféle elképzelés van a médiakultúrának a mérésére. Magyarországon - nem tudom, hogy jól vagy rosszul - a francia CSA-modellt honosították meg, ez azt jelenti, hogy a kormányzat kap egyharmadot, a kormánypártok egyharmadot, az ellenzéki pártok egyharmadot. Ezzel szemben mondhatnám a BBC-t, az angol BBC-mintát, amelyben a parlamenti pártok a parlamenti arányoknak megfelelően kapják a részesedést.

De hát lássuk azt az egyharmados arányt, hogyan néz ki ez Magyarországon! Ezek szerint 66 százaléknak kellene lenni, mondjuk, a kormánykoalíciónak. Idéznék az ORTT jelentéséből, beszámolójából: A szólás szabadsága című műsort - Ildikó, Sándor, Péter; emlékeznek a telefonbeszélgetésre - a kormányzati dominancia jellemezte, 85 százalék, megoszlásuk a Tizenhat órában és Az estében is háromnegyed körül alakult, 74-74 százalék. Majd egy másik táblázatban ezt olvashatjuk: a vizsgált időszakban a legtöbbször az MSZP jelent meg a programokban, az összes megjelenés több mint felét birtokolták az egyharmad helyett.

Képviselő Asszony! Lehet, hogy én olvasom rosszul, de ez mégiscsak azt mutatja, hogy a baloldali túlsúly a médiában ott van, és ezt tudjuk régóta, ez nem tegnap kezdődött, ez régóta így van, és ráadásul évről évre rosszabb is lesz. Mit tett az ORTT ennek megakadályozására? Kérem szépen, ne mondjon semmit, csak ne álljon fel az ORTT védelmére azért, mert ezt így el kell fogadni! Nem fogadjuk el! Önök sem fogadnák el a mi helyünkben! (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu