TÓTH ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Bízom benne, hogy tíz perc már nem szükséges a felszólalásomhoz, mivel bizottsági véleményként az álláspontunkat az atomerőművel kapcsolatos ügyekről részleteztem. Összességében csak annyit, hogy Szalay képviselőtársunk önkritikáját maximálisan díjazom. Annyit tegyünk hozzá, hogy a kontroll azóta érvényes arra a túlmelegedési folyamatra, amikor egy új hűtőkörrel tényleg kontrollálták, és mérőműszert szereltek rá. Mindaddig kontroll nélkül volt, még hőmérő se volt rajta, durva hasonlattal. Tehát ez ennyire kőbaltás volt. Ez szerencsére nem a paksi szakemberek által készített rendszer, de ők viselték el, és ennek a felelősségét senki nem fogja lemosni.

Mindenesetre az Országos Atomenergia Hivatal beszámolójában, mint az elmúlt években is, a szakmai területek a lehető legprecízebben megfogalmazásra kerültek.

Ami természetesen a lényeg az előzőekből is, hogy az atomenergia felhasználása mind gyógyászati, mind energetikai célra a biztonság és a gazdaságosság mentén történjen. A biztonságot természetszerűleg a Magyarországon eddig még soha be nem következett üzemzavarok mutatták, és ez az üzemzavar sem a magyar felhasználás kapcsán történt, de nem kerülhetjük ki. A gazdaságosság pedig, mint tudjuk, az energetikai célnál alapkövetelmény, és ezt a Paksi Atomerőműnél minden mutatóval teljesíti.

Azt gondolom, emellett az a vita, hogy a Paksi Atomerőmű által termelt és az országban máshol szaporodó, termelődő kis és közepes, valamint nagy aktivitású hulladékok elhelyezése hogy s mint történik, ebből a beszámolóból is egyértelmű választ kap azzal, hogy a központi Nukleáris Pénzügyi Alap megfelelő forrásokkal rendelkezik mindezen hulladékkezelési feladatok elvégzésére, mindarra, amire ez létrehozásra került. Úgyhogy az a képzet, amely azt mutatná, hogy az atomerőmű leszerelése és minden más feladat még további forrásokat igényel, csalóka, és minden ilyen állítás hamis. A nukleáris alap feltöltése a termelői ár megemelésével történt, ennek a képzése még így is bőségesen alacsonyabb, mint az országos elektromos áram átlagára. Ezért természetszerűleg figyelni kell arra is, hogy ennek a Nukleáris Pénzügyi Alapnak a felhasználása a céloknak megfelelően történjen.

Ahogy az előzőekben már hallható volt, a kis és közepes aktivitású hulladékok elhelyezése Magyarországnak mindenképpen saját hatáskörében kell hogy megtörténjen, valamint a lehető legrövidebb időn belül, ugyanis ezeknek a folyamatos szaporodása zavarja az erőmű és minden más létesítmény működését. Az ideiglenes tárolások és különböző elhelyezések helyileg nem elfogadhatók, munkabiztonság szempontjából nem tolerálhatók, valamint felesleges költségeket okoznak, tekintettel arra, hogy a hulladéktárolót így is, úgy is meg kell építeni, az atomerőmű bármikori lebontásánál is képződő kis és közepes aktivitású hulladékok elhelyezésére.

Aki ebben az ügyben jártas, az jól tudja, hogy a kutatások '98 óta folynak olyan mélységben, hogy Bátaapáti mellett már ebben az évben elindult a párhuzamos kutatójárat építése, amely már feltételezi azt, hogy az eddigi fúrások után ott elhelyezhető biztonsággal a nukleáris hulladék, kis és közepes aktivitású hulladék. Éppen ezért nem értjük, hogy miért szükséges ennek az ügynek a negligálása, miért szükséges a kormány részéről egy politikai szereplő beiktatása, amikor ez a rendszer '98 óta, amióta a Radioaktívhulladék-kezelő Kht. működik, ebben a mederben ellenőrzött módon, jól működik. Ezért nem szükséges annak a politikai szereplőnek a beiktatása, aki mindenképpen zavaró, mert szakmailag hozzátenni nem tud az ügyhöz.

A nagy aktivitású hulladékok elhelyezésére, úgy gondolom, nem járható az Oroszországgal újólag megkötött szerződés, nem csak azért, mert ez ütközik uniós szerződésekkel, hanem azért is, mert az oroszországi belpolitikai helyzetben ez megfordulhat, mint ahogy megfordult '92 után is. Éppen ezért Magyarország biztonságát csak az szolgálja, ha megfelelő helyszínen azok a kutatások lefolytatódnak. Ehhez a forrás, ahogy említettem, a Nukleáris Pénzügyi Alapban rendelkezésre áll. Döntés szükséges, és nem politikai hercehurca, mint ami eddig folyt. Ezért nem szerencsés, ha a kormány egy vakvágányra szalad.

Mindezeken túlmenően a beszámolót a magam részéről és munkacsoportunk részéről is a 2001-es és 2002-es évre támogatjuk, a 2003-as évre pedig tartózkodó szavazattal fogunk élni. Köszönöm szépen a szót.

Forrás: parlament.hu