DR. BARÁTH ETELE tárca nélküli miniszter: Tisztelt Képviselő Úr! Esterházy János gróf megítélése teljes mértékben egyezik az ön által elmondottakkal. A magyar kormány ebben az ügyben már megszólalt. Talán azért nem árt, ha magam is hangsúlyozom, hogy Esterházy János személyében egy olyan humanistát nevezünk meg, aki nemcsak a nemzetiségek, nemzetek közötti együttműködéséért, hanem ezenkívül mindenfajta más kizárásos, elkülönítési politika ellen fellépett. Így valóban lengyel, francia, zsidó és cseh menekülteket segített Magyarországra, majd azt követően Nyugatra. Az ő életútja valóban egy mártír életútja.

Mint ahogy ön is tudja, már a kilencvenes évek elejétől történtek kísérletek a rehabilitálásra, így Malfatti-Esterházy Alice, a mártírhalált halt politikus lánya '93-ban megindította a bírósági eljárást. A rehabilitálásra irányuló próbálkozásait azonban a szlovák főügyész visszautasította, hivatkozva az érvényes szlovákiai törvényekre. Éppen ezért sajnos igazán nagy érzelmeket vált ki Esterházy büntetlenségének kimondása, illetve annak szándéka.

A kormány megítélése szerint elsődlegesen a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja politikusainak, illetve az Európai Parlament magyar származású szlovák képviselőinek lehetne ebben most meghatározó szerepe. Ők viszont azt a választ adják informális úton, hogy az ügy felvitelét, elővételét leginkább az segítené elő, ha egy szélesebb körű történészvita alakulna ki, amely egészen oda konkludálhatna, hogy Szlovákiában az érintett törvényeket módosítani lehetne.

Köszönöm szépen a figyelmet.

Forrás: parlament.hu