CSEPELI GYÖRGY informatikai és hírközlési minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! A sláger ismert jelmondatával tudok válaszolni: egyedül nem megy. Tehát a kormány bármit próbál elgondolni annak érdekében, hogy a verseny kikényszerítse az árak csökkenését ezen a piacon, ez csak akkor megy, ha partnerek vannak. Tudomásom szerint, ha nem is ma, de a közeljövőben a Ház kétharmados többséggel kell hogy határozzon egy olyan EU-s direktíva bevezetéséről, amelynek következtében ez a képviselő úr által említett vételkörzeti korlát eltörlődik az európai normatívákkal összefüggésben.

Nehéz összeegyeztetni egy európai retorikát abban az esetben, ha konkrét piacszabályozási kérdésekben Európa-ellenes irányban igyekeznek egyes politikai erők befolyásolni ezt a kábeli zűrzavart, ahogy képviselő úr említette. Nagyon remélem, hogy a Ház bölcs döntése következtében, az európai direktíváknak megfelelően ez a fajta korlát eltűnik a magyar médiapiac és a magyar hírközlési piac egészéről.

Ami a másik partnert illeti, azok a szolgáltatók. Jelenleg a kábelpiaci szolgáltatás nagyon töredezett. A kormány szándéka, ugyancsak az európai direktíváknak megfelelően, hogy legkésőbb 2012-ig egy teljesen új technológiára térjen át, amelynek következtében egy antennával nemcsak a jelenlegi két vagy három analóg terjesztésű, földi sugárzású televíziós műsor vételére nyílik lehetőség, hanem akár 20-25 digitális technológiával sugárzott közszolgálati és kereskedelmi műsor vételére nyílik lehetőség. Ez tehát egy technológiai elemet visz be a versenybe.

Ennek következtében, úgy gondolom, hogy amennyiben az analóg szolgáltatók felismerik azt, hogy lesz egy digitális alternatívájuk, akkor tömörülnek, és ennek következtében olyan tárgyalási partnert, tárgyalási lehetőséget fognak a kormány számára felkínálni a digitális platform létesítése következtében, amely a verseny elemét technológia tekintetében is beiktatja a piacra.

Forrás: parlament.hu