GYAPAY ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Miniszter Úr! Ön most nem pedagógusként, hanem miniszterként ül itt a parlamentben, és ráadásul egy pedagógustól elvárható lenne, hogy interpelláció közben nem beszélget képviselőtársával, hanem figyel az interpellálóra.

Miniszter úr, kétszer ad, ki gyorsan ad. Ha tavaly az ötszázvalahány millió forintot biztosították volna erre a feladatra, akkor idén feleakkora költséggel és vesződséggel meg lehetett volna előzni többször ennyi kárt. Amit elmondtam, azt megerősítette a Lymantria Tárcaközi Bizottságban elhangzottak szövege is.

Miniszter Úr! Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úrnak szinte minden második mondata úgy kezdődik, hogy én. El fog jönni az az idő, hogy a következő mondatokat fogja mondani önöknek: én mindent rátok fogok kenni, miniszter urak. Egyetértésben a nemzettel még 300 ezer hektár új erdő telepítését ígérte Medgyessy Péter. Agrárminiszter úr, kedves Imre, hol van? És te, Miklós, mennyit is zabáltattál fel a hernyókkal? Újabb 300 ezret? Te szentséges hantaméter, hiszen az már mínusz 600 ezer! (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)

Nem tudom elfogadni a választ, miniszter úr. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu