HARRACH PÉTER (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Frakcióm nevében én is tisztelettel és szeretettel búcsúzom a szentatyától, II. János Pál pápától, az egyházfőtől, a politikustól és az embertől. Amikor 1978-ban 163. utódaként Szent Péter székébe ült, az egyháznak szüksége volt egy világos elmére, aki kimondja újból az egyértelmű tanítást, és egy határozott kézre, amely megerősíti a közösség egységét és a tanításból fakadó egységes gyakorlatot. Mindezt úgy, mint szerető és megértő atya. Karol Wojtyla csaknem 27 éven át ezt tette.

De nemcsak mint egyházfőtől, hanem mint politikustól is búcsúzunk. Igaz, hogy a kommunista rendszer összeomlása belső ellentmondásaiból fakadt, de szükség volt olyan személyiségekre, mint a pápa volt, a lengyel pápa, aki nemcsak a lengyelek, hanem a többi közép-kelet-európai nép szabadságáért is sokat tett - ez vitathatatlan érdeme. Tette mellett a szavai is fontosak voltak a politika területén. Következetesen küzdött a társadalmi igazságosságért, a szegények, a betegek, az elesettek, az elnyomottak mellett állt. Ezt mutatják enciklikái, beszédei, látogatásai kórházakban, szociális intézményben, börtönökben. Társadalmi tanításának lényeges eleme a munka volt. Laborem exercens kezdetű enciklikájában azt írja: “A munka által az ember önmagát mint embert tökéletesíti.ö Mindig mindenben az ember volt számára fontos. Hirdeti a munka elsőbbségét a tőkével szemben. Ezt írja: “A kezdeti kapitalizmus tévedése megismétlődhet mindenütt, ahol az embert úgy tekintik, mintha termelőeszköz lenne.ö

Korunknak, így a magyar társadalomnak is nagy problémája a társadalmi normák gyengülése. II. János Pál pápa ezt látta, és ezt mondta: “A magyar társadalom az átmeneti kor mély válságát éli át. Még mindig szenved a diktatúra elmúlt évtizedeinek következményeitől, ugyanakkor erősen fenyegeti a szekularizmus veszélye is. Alapvető erkölcsi erényeket nemegyszer elhanyagolnak vagy nevetségessé tesznek, mint a becsületesség, igazságosság, kölcsönös tisztelet, a szolidaritás, az egyetértő együttműködés.ö

De búcsúzunk az embertől is. Előélete gazdag és változatos volt. Volt fizikai munkás egy kőbányában, amatőr színész és színházi szerző, a filozófia és a teológia doktora, sportember, aki szenvedélyesen síelt és túrázott, a morálteológia professzora, egyetemi lelkész, végül krakkói érsek, és ezután szokatlanul fiatalon választották pápává. Valaki ezt írta arról az 1978-as eseményről, amikor kimondták a szavazás eredményét: “Egy pillanatra mozdulatlanná dermedt és holtsápadttá vált. Miután ráadták a fehér ruhát, pápa volt, mintha mindig az lett volna. Első üzenete ez volt: ne féljetek! Annak a világnak üzente ezt, amelyik retteg a terrorizmustól, fél a betegségtől és a haláltól.ö Neki mindebből kijutott, de megmutatta, hogyan kell félelem nélkül megélni. Szerette a fiatalokat, betegen is találkozott velük, és valóban megható volt, amikor haláltusáját víva üzent nekik a térre.

De talán legfontosabb üzenete ennek az utolsó szakasznak az volt, hogy az emberi élet minden szakaszának van értelme és célja. II. János Pál pápa elénk élt derűsen vállalt szenvedésével, békés halálával egy olyan igazságot, amelyet így fogalmazhatunk meg: az eutanáziának nincsen létjogosultsága. Ő maga ezt 21 évvel ezelőtt nem magára értve fejezte ki, amikor azt mondta, hogy a belső érettség és a lelki nagyság, amely megrendítő tanúságtétellé válik az egészséges és normális emberek számára.

Köszönöm szépen. (Taps.)

Forrás: parlament.hu