LÁZÁR MÓZES (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Úr! Miközben az Európai Unióban és az Unión kívül is az országok kormányai arra törekednek, hogy adó- és járulékcsökkentéssel versenyképessé tegyék országukat, addig Magyarországon a Medgyessy-Gyurcsány-kormány egyre több terhet rak a munkavállalókra, a családokra és a nyugdíjasokra: harmincháromszor emelt adót és járulékot. Saját, egyre gyengébb szolgáltatásait - gondoljunk csak például a kiszámíthatatlan postai kézbesítésekre - legutóbb átlagosan több mint 50 százalékkal emelte (Egy hang a Fidesz soraiból: Szégyen!) - no meg a saját fizetését száz százalékkal, vagyis a duplájára.
Nem csoda ezután, ha a kormánytagok sorra úgy nyilatkoznak, mintha nem is Magyarországon élnének. Emlékezzünk arra, amikor őszinteségi rohamában Gyurcsány Ferenc kijelentette: „
Nagy a jólét.ö Az más kérdés, hogy kommunikációs tanácsadói ezután megfeddték, és saját véleményének visszavonását javasolták neki. Ettől ő még tényleg azt gondolta - és így lett miniszterelnök -, hogy jól élnek az emberek.
De említhetném az MSZP-SZDSZ-kormány pénzügyi tárcájának államtitkárát, önt is, aki azt mondta szintén őszintén, hogy a munkanélküliség szintje elfogadható hazánkban. (Közbekiáltás a Fidesz soraiból: Szégyen!) Ő sem járt még az ország nagy részén, vagy ha járt is, tisztelt államtitkár úr, látott, de nem nézett. Ezek után nem csoda, ha az MSZP és az SZDSZ úgynevezett adóreform-bizottsága immáron mindenki számára nyilvánvalóan média- és kommunikációs bizottsággá, egy újabb dumabizottsággá vált.
Aztán megszólalt a sok hímezés-hámozás után újra egy őszinte hang. Az amerikai és kanadai kereskedelmi kamarák 2005. március 10-ei találkozóján a pénzügyminiszter úr kijelentette: „
Nem lesz általános adóteher-csökkentés.ö Tehát minden tévénéző és rádióhallgató számára is elismétlem Draskovics Tibor szavait: „
Nem lesz általános adóteher-csökkentés.ö Vagyis a nyugdíjasok és a gyermekes családok ezután is a legmagasabb áfát fizetik Európában, bár a nyugdíjuk csak a harmadát éri, mint az országok többségében, a családfenntartók fizetése pedig épp hogy a felénél ér többet, mint más országokban.
Tisztelt Államtitkár Úr! A kérdéseim a következők: miért nem meri az MSZP-SZDSZ-kormány megtárgyalni a parlamentben a Fidesz munkavállalók, családok, nyugdíjasok életkörülményeit javító törvényjavaslatát? Miért nem támogatja a Gyurcsány-Medgyessy-kormány javaslatunkat, hogy a társadalombiztosítási járulék 29 százalékról 24 százalékra csökkenjen? Miért nem támogatja, hogy a 25 százalékos áfa 19 százalékra, a 15 százalékos kulcs pedig 10 százalékra csökkenjen?
Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelettel várom válaszát. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés