DR. CSÁKY ANDRÁS, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Eörsi képviselő úr freudi elszólását követően, azt hiszem, a Ház falai között már minden elhangzott a kérdéskörrel kapcsolatban.
Nekem az jutott eszembe, hogy ha csupán, mondjuk, Bulgária csatlakozása lenne a téma, akkor vélhetőleg a szokásoknak megfelelően egy hétfő késő délutáni szavazási procedúra keretében elhangozna egy rövid expozé, és a zsibongó patkó két oldalán senki nem szólna hozzá, hanem szó nélkül mindenki az igen gombot nyomná meg, és ez így lenne jó.
(15.10)
S ha egy picit visszatekintünk bő 15 esztendőt, azt hiszem, abban egyetértünk, hogy a rendszerváltoztatás egyik sarokpillére volt nem csupán a hazai, belső borzalmas állapotaink, hanem az aggódás a határon kívül rekedt magyarság állapotáért, jövőbeli sorsáért. Tulajdonképpen az elmúlt 15 év alatt elmondható, hogy a határon kívüli magyarság sorsát érintő kérdésekben többé-kevésbé konszenzus alakult ki, igaz, hogy a hangsúlyok éppen attól függően, hogy ki melyik oldalon, milyen pozícióban foglalt helyet, de ott is csak általában inkább retorikai síkon változhattak. Hiszen abban is mindannyian egyetértünk, hogy annak a trianoni traumának, amelyet több mint 80 éve viselünk és hordozunk magunkban, jelen körülmények között az egyetlen megoldása az Európai Unió lehet csupán. S pont ezért voltunk egységesek abban is, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozását nemcsak hazánknak, hanem a környező országoknak is mindenféleképpen támogatni fogjuk. Ebben a Magyar Demokrata Fórum soha nem ingott meg. Soha nem ingottunk meg az Európai Unió kérdéskörében, soha nem ingottunk meg a bővítés kérdéskörében sem, hisz ennek biztonságpolitikai, kereskedelmi, gazdasági és kulturális vetülete van, erről már itt fel-felvillantva szó esett.
De azt is el kell ismerni, teljesen jogos, hogy egy-egy ilyen csatlakozási tárgyalás vagy szavazás előtt illik áttekinteni azt, hogy mi történt, emlékezni bizonyos dolgokra, amit jobb lenne megváltoztatni, és ezért kerülnek ezek ilyenkor felszínre. S egyet elfelejtettem: abban is egyetértett mindenki, hogy a határon kívüli magyarok háta mögött, magyarok nélkül, róluk az anyaország nem fog dönteni, ehhez többé-kevésbé mindenkor mindenki tartotta magát, még ha az elmúlt időszakban úgy tűnik, hogy megosztottságunkat időnként sikerül exportálni a határon kívüli térségekre is. Csak az ember elgondolkozik, hogy milyen helyzetbe kerülne, mondjuk, az RMDSZ, amelyik most egy komoly politikai tényező a román kormányzatban, ha az anyaországban leszavazzák ezt a javaslatot. De erről szó sincs, az eddig elhangzott hozzászólások egyértelműsítették, hogy teljesen egyhangú lesz a döntés ezzel kapcsolatosan.
Nagyon érdekes volt Németh Zsolt felszólalása számomra, hiszen itt tulajdonképpen a polémia akörül mehet, hogy azok a problémák, amelyek teljesen jogosak - ami elhangzott itt: környezetvédelmi, kárpótlással kapcsolatos, egyház, kisebbségi problémák -, az Európai Unión kívül vagy az Európai Unión belül oldhatók meg hatékonyabban. Németh Zsolt említést tett Gál képviselő asszonyról dicsérőleg - és ezt teljesen jogosan így van -, hogy az Unión belül a tárgyalások során a módosításokkal milyen pozitív mértékben lehetett azt a határozati javaslatot elbillenteni, és hogy ez milyen előnyökkel jár a határon kívüli magyaroknak. Én úgy gondolom, hogy ez is bizonyíték arra, hogy ha azok az országok, ahol a magyar kisebbségek élnek, minél hamarabb az Európai Unió tagjaivá válnak, akkor hatékonyabban tudjuk azokat az érdekeket érvényesíteni, amiket próbálunk megjeleníteni.
Ennek alapján mindenféleképpen az az érdekünk nekünk is, nemcsak a románoknak, nemcsak a romániai magyaroknak, hanem nekünk, magyaroknak is, hogy Románia minél hamarabb az Európai Unió tagja legyen, minél gyorsabb legyen az a felzárkózás, amelyet követően elfelejthetjük teljesen Trianont, és tényleg itt, Közép-Kelet-Európában a magyarság saját szülőföldjén, ugyanakkor a saját országában teljesen nyugodt módon élhetne. Visszaemlékszem a mi csatlakozási előzményeinkre, főleg egészségügyi vonatkozásban Ausztria is megfogalmazott Magyarországgal szemben nemcsak a munkavállalókat illetően, hanem környezetvédelmi problémákat is, és az egészségügyi ellátással kapcsolatosan is komoly problémákat. Teljesen természetes, hogy ilyenkor mindig fölmerülnek ezek a kérdések.
Én úgy gondolom, nagyon jó, ha egy egyhangú igen fog születni. Teljesen természetes, hogy a Magyar Demokrata Fórum támogatja az előterjesztést.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés