DR. EÖRSI MÁTYÁS, az európai ügyek bizottságának elnöke, a bizottság előadója: Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Államtitkár Úr! Az európai ügyek bizottsága elnökeként végül is nem nehéz a feladatom, hiszen arról kell a Házat tájékoztatnom, hogy az európai ügyek bizottsága napirendre vette és megtárgyalta a kormány előterjesztését, az országgyűlési határozati javaslat tervezetét, és támogatásáról biztosította.
Szeretném ugyanakkor hozzátenni - ennek talán van politikai jelentősége -, hogy az európai ügyek bizottsága nem egyszerűen a támogatásáról biztosította a javaslatot, hanem ez a támogatás egyhangú volt. Nem úgy volt egyhangú, hogy az ellenzéki képviselők ne lettek volna jelen, hanem jelen voltak, igennel szavaztak, ami számomra azzal a nagyon fontos jelentéssel bír, azt a nagyon fontos üzenetet hordozza magában, hogy ebben az, úgy gondolom, nemcsak az Európai Unió, hanem Magyarország és a magyarság számára is rendkívül fontos stratégiai kérdésben végre ismét helyreállt a parlamentben a legteljesebb konszenzus.
Azért tartom fontosnak ezt aláhúzni, mert az elmúlt hónapokban a Romániával folytatott tárgyalások lezárásával kapcsolatban voltak némi politikai viták Magyarországon, amelynek alapján meg lehetett fogalmazni olyan kritikákat egyes ellenzéki pártokkal kapcsolatban, hogy vajon akarják-e Románia európai uniós tagságát. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Azt kell mondjam a bizottság elnökeként, hogy ezzel a szavazattal ez a vita lezárult. Én, mint az európai ügyek bizottságának szabad demokrata elnöke, ha ezentúl bárki azt fogja mondani bármelyik ellenzéki pártra, hogy nem támogatja Románia európai uniós tagságát, én fogom megvédeni ezt a pártot, hogy ez nem igaz, mert az igen szavazat a bizottságban is és remélhetőleg a plenáris ülésen is meg fog történni.
Tisztelt Elnök Asszony! Reméljük, hogy az a módosító indítvány, amely időközben beérkezett a Házhoz és a képviselők asztalára, nem fogja egyik ellenzéki párt véleményét sem megváltoztatni, még akkor sem, ha nem lesz meg a támogatása ennek az indítványnak. Nyilván, mint bizottsági elnök, nem mehetek a dolgok elébe, és csak a múltbeli ügyekről illik nekem itt beszámolnom: ma délután fogja a bizottság megtárgyalni ezeket az indítványokat. Még egyszer: abban a nem várt esetben vagy abban az elképzelhető esetben, ha ennek a módosító javaslatnak nem lesz támogatása, remélem, nagyon remélem, ez nem lesz akadálya annak, hogy magát a javaslatot a parlament a legszélesebb konszenzussal, ha lehet, egyhangú támogatásáról biztosítsa.
Köszönöm szépen, elnök asszony. Köszönöm, képviselőtársaim, a figyelmüket. (Taps a kormánypárti képviselők padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés