DR. KARSAI JÓZSEF, a mezőgazdasági bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nagy öröme volt a mezőgazdasági bizottság többségének az előterjesztésben, tekintettel arra, hogy az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága a 2005. március 23-ai ülésén megvitatta az adókról, járulékokról szóló törvények módosításáról szóló T/15264. számú törvényjavaslatot, és a Házszabály 95. § (2) bekezdésében foglaltaknak megfelelően megvizsgálva, 13 igen szavazattal, 1 nem ellenében, 6 tartózkodás mellett általános vitára javasolta. Én azt hiszem, a többségnek öröme tellett abban, hogy a tartózkodások mellett ez tulajdonképpen egy elég egységes állásfoglalás volt.

Öt dolgot hadd emeljek ki, hiszen talán ez az első a három év alatt, amikor a mezőgazdasági bizottság és maga a mezőgazdaság az adócsökkentés lehetőségét kapja meg; talán elsőként, hiszen a mezőgazdaságban is igen sok a foglalkoztattak száma, a roma és egyéb olyan foglalkoztatottak száma, amikor is a munkahelyteremtő-, illetve a munkaerő-támogatások áfaarányosítása kikerül a törvényből, és az áfa csökkentett mértékének visszafizetésével tulajdonképpen nem kell megfizetnünk.

A második nagyon fontos dolog talán az, hogy az önkormányzati adóban bizonyos mérséklés következik be, hisz a mezőgazdasági őstermelő is jelentős önkormányzati adót fizet, és tulajdonképpen a bruttó termelés értéke után fizeti, nem a nyereség után. De most itt is a kamat- és egyéb ilyen terheket le lehet venni, ezzel lehet csökkenteni a bruttó árbevételt, és így csökken az önkormányzatiadó-befizetése is.

A harmadik és legfontosabb, amit én rendkívül fontosnak tartok, hogy egységesítettük végre az őstermelők és a családi gazdálkodók illetékfizetését a földvásárlás után, hiszen az egyik legnagyobb akadálya az volt a földmozgásnak, illetve a birtokegyesítésnek, hogy bizony 10 százalék illeték került rá az őstermelők illetékfizetésére, a családi gazdálkodókéra pedig nulla. Ez most egységesítve lesz, január 1-jéig visszamenőleg, és én azt hiszem, ez nagy öröm. És reméljük, hogy ez a földvásárlást vagy a birtokegyesítést jelentősen elő fogja segíteni.

A negyedik, ami tulajdonképpen rendkívül fontos - és önálló képviselői törvénymódosító indítványban a mai napon be is fogom adni -, hogy az elmúlt időszakban, 2004-től több mint 300 millió hitelt vett fel a mezőgazdaság, ennek jelentős a kamattámogatása; és ezen kamattámogatásoknak az áfaarányosításból való kivonása rendkívül fontos.

A bizottságban egyértelműen állást foglaltunk abban, hogy ezt a nemet igenis ki kell vennünk, mert az arányosítás révén előfordulhatott olyan eset, hogy valaki 300 ezer forint kamattámogatást kapott, és a későbbi áfa-visszaigénylések kapcsán többet kellett volna visszafizetnie, mint amennyit igénybe vett. Tehát értelmetlenné válna, hogyha a megkapott kamattámogatást visszafizetnénk egy csökkentett áfa-visszaigényléssel.

Én nagyon fontosnak tartom azt, hogy az őstermelők költségelhatárolása - a vállalkozóknál már meg van oldva -, veszteségelhatárolása megoldható. Ez sok olyan manipulációt elkerül, hogy tulajdonképpen kifehéredhet maga a mezőgazdasági vállalkozás, maga az őstermelői tevékenység is, és az őstermelőknek is sokkal inkább feketén-fehéren lehet - veszteségelhatárolás mellett, minden manipuláció nélkül - megcsinálniuk az adóbevallásukat, hiszen a mostani 4 milliós, illetve 7 milliós összegre felemelt őstermelői tevékenység már jelentős.

A bizottság, mint elmondottam, csaknem egyhangúlag általános vitára javasolta. Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu