DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az általános vita során engedtessék meg, hogy most két témakört érintsek, képviselőtársaim fognak szólni számos egyébről is. Az egyik az autonómia kérdése, a másik pedig az új törvénytől remélt, várt színvonal, versenyképesség, szakmai nívó ügye.
Az autonómia kérdésével kapcsolatosan Szekeres úr úgy fogalmazott, hogy ez az autonómia kiszélesítése... - teljesen mást látunk ebben mi, a parlament ezen oldalán, és ami ennél még szomorúbb: az érintett intézmények és szakmai szervezetek nagy része is. A törvénytervezet ugyanis a hazai felsőoktatás hagyományától egy gyökeresen eltérő új rendet kíván bevezetni: megszünteti az intézményi autonómiát. Az irányító testület ugyanis, ami a törvénytervezetben szerepel, nem demokratikusan megválasztott testület. Delegálásról van szó, és a kormány részéről is van delegálás, és ez esetben csak utalnék a törvényre, az intézmények csak az első körben élhetnének kifogási jogukkal a kormánydelegáltakkal szemben, második körben már ehhez sincs semmi joguk, tudomásul kell venniük.
A kormány másik szempontból pedig olyan jogosítványt kap vagy kapna, hogy ha az irányító testület nem alakul meg határidőre, akkor a normatív finanszírozást a kormány felfüggesztheti. Gyakorlatilag az egész felsőoktatás napi működőképességét egyik pillanatról a másikra veszélybe sodorhatja.
Egyébként ez az egész elképzelés alapjaiban ellenkezik az európai egyetemek magna chartájával, és zárójelben megjegyzem, hogy e törvény 1. §-ának 3. pontjával is. Ilyen típusú belső ellentmondás egyébként rengeteg van a törvényben, úgyhogy jogi értelemben ez egy iszonyú fércmunka.
Gyakorlatilag azt mondhatnánk, hogy egy olyan doktrinér felfogás tükröződik az egyetemek, a főiskolák irányításával kapcsolatban, ami egy kicsit a XVIII. századi felvilágosodás néhány nagy nevű filozófusát idézi, hogy boldogítsuk a népet, akár akarata ellenére is. Boldogítsuk az intézményeket, azok akarata ellenére is, mi majd jobban tudjuk, hogy mi kell a boldogsághoz, és ha nekik nem tetszik, akkor is rájuk kell erőltetni. Körülbelül ez a fajta szemlélet tükröződik ebben az egész törvényben. Zárójelben jelzem azoknak, akiknek esetleg ez nem teljesen világos: ezt a jakobinusok képviselték, illetve a XX. század elején a kommunisták. Ők jobban tudják, hogy mi kell a népnek.
Az autonómia lényege ugyanis, tisztelt képviselőtársaim, az, hogy a felsőoktatási intézmények polgárai maguk dönthessenek a közösségüket érintő fontos kérdésekről, maguk dönthessenek azokról az irányító testületekről, vezető testületekről, vezető tisztségekről is, akikre meghatározott időre vonatkozóan ráruháznak döntési jogköröket. De ezen törvény szerint az intézményen belül sem lenne autonómia, kifejezetten egyszemélyi központosítást, centralizációt eredményez, ugyanis a törvénytervezet úgy fogalmaz, hogy a magasabb vezetőket a rektor nevezi ki, még a dékánokat is; azokat a dékánokat, akiket eddig a kari tanácsok választottak. Ez szerepel a törvényben. Ez azért mégiscsak felháborító, tisztelt képviselőtársaim.
Szeretném idézni a Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalását: „
Az autonómia, az intézményi irányítás területén megfogalmazott javaslatok komoly aggodalmat keltenek, és semmiképpen nem fogadhatók el ebben a formában.ö Szeretném idézni az ELTE egyetemi tanácsának állásfoglalását: „
Az irányító testület összetétele és tervezett funkciói veszélyeztetnék az intézmények autonómiáját, és az oktatás és kutatás szabadsága tekintetében alkotmányossági aggályokat is felvethetnek.ö Ez csak egy kiragadott példa, hogy az érintett intézmények valahogy azt a nagy boldogulást, amit a minisztérium számukra elképzel, mégsem érzik a boldogság egyedüli üdvözítő útjának.
A törvénytervezet miért zárná ki magukat az egyetemi oktatókat a stratégiai döntéshozatalból? Miért tételezi azt fel, hogy a felsőoktatási intézményhez érdemben nem kötődő testületi tagok náluk tisztábban látják és jobban tudják érvényesíteni az intézményi érdekeket? Erre a kérdésre Magyar Bálint egyetlenegyszer sem adott világos és megnyugtató választ, hogy miért gondolják azt, hogy akik kívülről jönnek, jobban tudják, hogy mi kell az intézménynek, mint azok, akik belül vannak. Tipikus jakobinus felfogás, tisztelt képviselőtársaim.
A kormány részéről, de Szabó Zoltán képviselő úr is megfogalmazta azt, hogy egy halbiológus vagy filozófus - így fogalmazott Szabó képviselő úr a múltkor - nem biztos, hogy a menedzsment dolgát is jól tudná intézni egy nagy egyetem vagy főiskola élén.
Tisztelt Képviselőtársaim! Mi van akkor, ha a szenátus - a törvénytervezet logikáját követve - egy másik egyetemről kér fel valakit az irányító testületbe? Arról ugyanis nem szól a törvény, hogy az nem lehet egy másik egyetem, mondjuk, professzora, és véletlenül akit felkérnek, az halbiológus vagy filozófus, ahogyan Szabó képviselő úr fogalmazott. Miért gondolják önök azt, hogy egy másik egyetemről érkező halbiológus vagy filozófus - idézvén Szabó Zoltán klasszikus megfogalmazását - egy másik intézményben pedig érteni fog a menedzsmenthez, a sajátjában pedig nem? Ez azért mégiscsak egy furcsa állapot, tisztelt képviselőtársaim.
Magyar Bálint egykoron úgy nyilatkozott, hogy a világ száz legjobb egyeteme közül ötven Amerikában, húsz pedig Angliában található. Mi most az övékhez hasonló intézményirányítási modellt és az angolszász képzési szerkezetet vesszük át. Ezt mondta egyébként Szekeres képviselő úr is az előbb.
Kétségtelen, hogy ezek az adatok rendben lévőek. Nos, nézzük meg akkor, hogy az oxfordi egyetem, a Harvard vagy akár a Yale irányítási modellje, amelyekre Magyar Bálint hivatkozik, hogyan is néznek ki. A Yale Egyetemen van egy 19 tagú testület, ebből kettő az, aki az egyetemtől független, akik egyébként az adott állam kormányzója és helyettese, az összes többit helyben választják. Hogy néz ki Oxford? Van egy 26 tagú testület, ebből kettő az, aki nem egyetemi ember, de őket is közvetlenül az egyetem választja. Hogy néz ki a Harvard? 37 tagú irányító testülete van, ebből 30-at közvetlenül választanak, és van 7 tiszteletbeli tag, akiket ez a 30 választott hagy jóvá. Szó sincs delegálásról, és szó sincs ilyen típusú konstrukcióról, amit önök most a törvénytervezetben kitalálnak. (Domokos László: De Oroszországban van ilyen!)
A Magyar Bálint által mintának mondott egyetemeken tehát az egyetem maga választja meg az irányító testületeket, a nagyon csekély számú külső tagokat is általában az egyetem választja, és a delegált tag ritka, mint a fehér holló.
Mélységesen ellentétben áll ez a fajta hivatkozás; ha az angolszász modell az egyedül üdvözítő minden szempontból, akkor a felsőoktatási törvény tervezetében miért csak a ciklusos képzés tekintetében követik ezt, és az irányítási modell tekintetében pedig miért nem? Ez teljes mértékben érthetetlen, miniszter úr.
(12.50)
Abban egyébként támogatjuk a kormányt, hogy a hazai felsőoktatásban az intézmények által választott felelős irányító testületek legyenek, akár ilyen angolszász modell alapján is. Nincs kifogásunk ellene, de itt valóban van egyetemi autonómia, amit önök mondanak, ott pedig egy szál sincs.
Az irányító testületben a felelősség, a jogosítványok és a díjazás között komoly szakadék tátong, erről már a múlt alkalommal is szóltunk. Továbbra is az az álláspontunk, hogy ettől gyakorlatilag profi menedzsmentet elvárni dőre dolog, illúzió.
Valószínű, hogy az Oktatási Minisztérium által küldött komisszárok és az intézmények által kényszerűségből vagy az egyes emberek személyes érdekeitől vezéreltetve megbízott gazdasági szakemberek, akik semmilyen formában nem kötődnek az intézményekhez - ahogyan a törvény fogalmaz -, hasonlóan sikeresek lennének - némi iróniával mondom - az egyetem vezetésében, mint az 1949-ben hirtelen államosított vállalatok élére kinevezett, azokhoz semmilyen formában nem kötődő, de akkor az egyetlen párthoz lojális menedzserek voltak az akkori vállalatok vezetésében. Ez, képviselőtársaim, mégsem az európai versenyképesség és a világszínvonalhoz való felzárkózás üdvözítő útja. A kormány tehát csak dumál ebből a szempontból a versenyképes, európai színvonalú egyetemekről, a versenyképes magyar felsőoktatásról, miközben gőzerővel éppen a meglévő értékek színvonalának lerombolásán dolgozik.
Idéznék az ELTE TTK hallgatói önkormányzatának újságjából, a szeptember 29-i számból, Magyar Bálinttal volt egy interjú. Magyar Bálint a következőket mondja: A minisztérium gyakran próbál meg közvetett módon, elsősorban az anyagi támogatás csökkentésével hatni az egyes intézményekre, azért, mert egy sor kérdésben direkt beleszólási lehetősége épp az intézményi autonómia miatt nincsen.ö Nos, ez világos beszéd. Azt várjuk a miniszter úrtól, hogy a parlamentben is méltóztassék a duma helyett ilyen világosan beszélni, ezért kell a felsőoktatási törvényben megfogalmazott irányító testület az intézmények élére, hogy bele lehessen szólni, tehát ezért kell megszüntetni az autonómiát. Ugyancsak ebből az újságból egy másik rövid idézet: Az intézmények jelenlegi vezetése nem képes arra, hogy radikális változásokat, leépítéseket hajtson végre.ö
Tisztelt Képviselőtársaim! Megvan a megoldás: az irányító testület ezek szerint nem más, mint leépítési testület, vagy ha úgy tetszik, felszámolóbizottság. Azt gondolom, a hazai felsőoktatás versenyképessége szempontjából ez mégsem biztató perspektíva.
A felsőoktatási intézmények költségvetését csökkenteni, a szellemi, tudományos bázisát képező oktatói, kutatói gárdáját pedig radikálisan leépíteni szándékozik az új törvényjavaslat. Ilyen felsőoktatási jövőképet vázol ez a törvény. Azt gondolom, ez senkinek nem lehet érdeke ebben a hazában.
És nézzük akkor egy kicsit a tartalmi részét abban a vonatkozásban, hogyan is állunk a sokat emlegetett színvonal, a tudományos, szakmai minőség kérdésével. Kroó Norbert, az Akadémia főtitkára a következőt mondta az oktatási bizottság ülésén: Az új felsőoktatási törvénynek csak akkor van értelme, ha az együtt jár a felsőoktatás konszolidációjával, mert egyébként az intézmények még inkább rákényszerülnek a képzési színvonalat csökkentő, a kutatást ellehetetlenítő működési kompromisszumokra.ö Nos, ez a konszolidáció nem történt meg, az intézmények azóta is nagyon komoly anyagi problémákkal küszködnek. A Rektori Konferencia nyílt levélben 23-25 milliárd forintról beszélt, ami csak ahhoz kellene, hogy a hiány ne növekedjék. Önök úgy akarnak a reformba, a gyökeres, teljes átalakításba belevágni, amely minden eddigit felrúg, hogy közben a rendszer anyagi alapjai még nincsenek meg. Ebből, képviselőtársaim, nem minőségi képzés, nem nagy megújulás lesz, hanem totális káosz, teljes összeomlás lesz.
A nagyarányú leépítések a felsőoktatásban most zajlanak, képviselőtársaim, és nem néhány tíz emberről van szó, ezres nagyságrendről van szó. Ez azt jelenti, hogy lefejezik az oktatói gárdát. Azokat az embereket küldik el nyugdíjba, akik egyébként most hatvan-egynéhány évesen tudják a doktori iskolákat vinni, a hallgatókat is tudják menedzselni, szakmailag irányítani. Ezeket fejezik le. Ez a szakmai színvonal, képviselőtársaim?
A törvénytervezet úgy fogalmaz: a jövőben, számos kritérium mellett - amelyekkel semmi baj nincs - az lenne egyetem, ha - és itt van a probléma - az oktatók és kutatók legalább egyharmada rendelkezik tudományos fokozattal.
Képviselőtársaim! Ma a hazai egyetemeken sokkal magasabb ez az arány, sokkal magasabb. Miért kellene ezt lefelé nyomni? Miért jó ez? Ez a színvonal? Ez mégiscsak nonszensz. A világ legjobb egyetemeinek rangsorát egyébként a tudományos kutatási, oktatási eredmények alapján állítják össze, van erre egy nemzetközi szinten kidolgozott eljárási mód, hogy mi mindent vesznek figyelembe.
Nos, a törvénybe például minimum illő lenne beemelni, hogy ezt Magyarországon is alapul vesszük, és ez alapján van a mérlegelés, mert egyébként a törvény ebből a szempontból úgy fogalmaz, hogy majd a kormány eldönti. Hogyan? Milyen módon? Értelmezhetetlen!
A habilitációt fakultatívvá teszi a törvénytervezet. Miért jó ez, ha a szakmai színvonalat oly fontosnak tartják? Az oktatói előmeneteli rendszerről, a doktori iskolák alapításának feltételeiről egy szót nem szól a törvény, egy szót nem szól. Arról természetesen szól nagyon-nagyon részletesen, hogy a hallgatói jogorvoslatoknak nem tudom, milyen hosszú-hosszú módozatai vannak. Nem vitatom, hogy ez fontos, de akkor ha már az egyik rész ilyen részletesen ki van dolgozva, akkor a többi részt miért lehet ilyen slendrián módon elintézni?
A doktori képzésben részt vevő hallgatók támogatási ideje még hat félévvel meghosszabbítható. Tisztelt Ház! Ez azt jelenti, hogy hat plusz hat félév lehet, hosszabb, mint a három plusz kettes képzési időszak, amellyel a kormány kalkulál, és amit tervez. Ebből ilyen lébecoló doktoranduszok lesznek. Ez a színvonal? Ez mégiscsak nonszensz!
A tudományos célú támogatások odaítélésének módja: 50 százalékban tudományos minősítés az oktatók, kutatók száma alapján, 50 százalékban a felsőoktatási intézmények tudományos rangsora alapján. Itt van az a probléma, amelyre az előbb már utaltam: egzakt módon nincs megfogalmazva, a kormány ezt hogyan akarja megállapítani. Minimum be kellene venni a törvénybe, hogy a nemzetközi sztenderdeket figyelembe véve, mert ez akkor egy világos kiindulópont.
Nem szabályozza a törvény az egyetemeken működő nagyberendezések, különleges egységek finanszírozásának az ügyét, amely nélkül megint csak elképzelhetetlen modern, magas színvonalú kutatás és a hozzá kapcsolódó oktatás. A tudományos tanácsok jogköre gyakorlatilag nulla, a könyvtárfenntartás pénzügyi alapjai pedig egész egyszerűen hiányoznak a törvényből, így hosszú távon a minőségi képzést megalapozni képtelenség.
Köszönöm. (Taps az ellenzék padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés