DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök asszony. A finanszírozás kérdésénél: szó sincs a törvényben arra vonatkozóan, hogy a kifutó képzések normatívája hogy és mint fog alakulni, tehát ez elég aggályos, különösen akkor, ha az államtitkár úr szavaira utalok. A jogászképzés osztatlan, igaz, ellenben finanszírozva meg három plusz kettes logika szerint lenne, ami azért, azt gondolom, ebből a szempontból mégiscsak egy érdekes felállás.

Ahogyan azt is furcsának tartom, hogy a költségtérítéses képzésben való részvételnél a költségtérítés mértékét alulról akarják rögzíteni, hogy minél nem lehet kevesebb. De hogy hol a határ, a csillagos ég, vagy meddig terjed, erről szó sincsen.

(15.50)

Én azt gondolom, hogy ebből a szempontból a kiszámíthatóság és a tervezhetőség minimum igényelné azt a fajta megközelítést, hogy mondják azt, hogy a felső határa az, hogy az állami képzési normatíva összegénél nem lehet magasabb, és ezt a kifutó rendszerben növelni csak és kizárólag az infláció, az éves infláció mértékével megegyezően szabad. Megjegyzem, korábban volt ilyen, jelenleg is van egy ilyen hatályos jogi szabályozás, a parlament nagy többséggel fogadta el, viszont minden korábbi jogi szabályozást ez az új törvény hatályon kívül helyezne. Éppen ezért azt gondolom, hogy szerencsés lenne, hogyha ezeket újra bevennék.

Az pedig, hogy nincs pénz, vagy hogy és mint állunk e téren: csak szeretném emlékeztetni Szabó képviselő urat a Sulinet elhíresült és remek programra, durván 40-45 milliárdot önök gyakorlatilag kiszórtak. Ebből a pénzből, képviselő úr, ha 3 millió forint/fő költséggel számolunk, 15 ezer kollégiumi férőhelyet lehetett volna létrehozni - 10 ezret ígértek egyébként még anno a választásokkor, még túl is teljesítették volna a vállalásukat. Ehelyett engedték azt, hogy Magyar Bálint valamiféle rögeszme mentén a Sulinetet piedesztálra emelje, és az egészből pénzpocsékolás legyen. Megjegyzem: önök is kifogásolták ezt, és nem véletlenül láttak már hozzá, igaz nagy késéssel, hogy módosítsák ennek a felhasználását. Én azt gondolom, hogy itt kellene azért keresni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) a bajoknak a forrását. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu