MOLNÁR ALBERT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársam! Valamennyien tudjuk, a magyar gazdaság évente 4 százalékkal bővül, ez éppen a duplája az Európai Unió átlagának.
Azért, hogy miért vannak rossz érzéseink, amikor kritikákat hallunk, akkor az is bennünk van, hogy 2000-ben az első negyedévben 6,6 százalék volt a gazdaság növekedése, és amikor átvettük a kormányzást, ez 3 százalékra csökkent, akkor épp azok az urak határozták meg a gazdaságpolitikát, akik most megfogalmazzák a kétségeiket. Tehát számomra van egy ilyen rossz emlék, hogyan tud az bírálni, akinél szinte példátlan gazdasági erőcsökkenés valósult meg a magyar gazdaságban, és egyértelműen azt mondhatjuk, ez nem volt sikeres pálya.
Azt gondolom, Magyarországot nem Romániához, Szlovákiához kell hasonlítani, hiszen nem szeretnék Szlovákiában élni, ott 16 százalékos a munkanélküliség, Lengyelországban 18 százalékos, erre emlékeztetni szeretném a tisztelt képviselő urakat. Nekünk Szlovéniával, Csehországgal kell összehasonlítani magunkat, és itt kell azt a versenyképességet elérnünk, hogy előbb-utóbb Portugáliával, Spanyolországgal is összemérhető legyen a magyar gazdaság.
Ami fontos: azt gondolom, eljutottunk oda, hogy nem egymásra kellene rossz szavakat mondani vagy bírálatokat tenni, hanem itt az ideje annak, hogy leüljünk, és megegyezzünk néhány nagy kérdésben, hogy mi a magyar nép érdeke (Babák Mihály tapsol.), és ehhez igazítsuk a magyar gazdaságpolitikát, az államháztartás reformját, az egészségügy reformját és minden olyat, amelyet az elmúlt tizenöt évben soha egyetlen kormány sem mert bevállalni. Azt gondolom, ez előtt vagyunk, és fogjunk össze, hogy ez összejöjjön. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés