SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Nagyon nehéz egy hosszú és tartalmas vita végén utolsóként hozzászólni, mert már szinte mindenről szó esett, és minden elhangzott a finanszírozástól kezdve az intézményi struktúrán át a Bologna-folyamatig. Egy, a szakma és az ellenzék által ízekre zúzott szakmai törvényjavaslatot nehéz már kellő erővel támadni, mégis találok támadható pontot benne, bár meg kell említeni, hogy azért van ebben jó pont is. Nem tudom igazán, hogy a gyöngyösi főiskola vagy az Országgyűlés örül-e jobban annak, hogy 2007-től Magda Sándornak is el kell döntenie, rektor marad-e a szenátus tagjaként, vagy országgyűlési képviselő marad. Döntse el mindenki maga, neki mi a jobb, hogy melyik pozíciót tölti be. A törvénynek ezt a részét mindenképpen lehet dicsérni.
Most egy olyan részről szeretnék beszélni, amely a mai nap folyamán érintőlegesen már szóba került. Számokkal kívánom alátámasztani, miért gondoljuk úgy, hogy a hallgatóknak hosszú távon nem jó ez a törvényjavaslat.
Sokak részéről elhangzott, hogy Magyarország jövője érdekében feltétlenül szükség van a felsőfokú végzettséggel rendelkezők arányának növelésére. Tudjuk, hogy enélkül nincs korszerű gazdaság, s azt is, hogy enélkül romlik a versenyképességünk. Köztudott, hogy a korszerű gazdaságban a tudás a siker kulcsa. S az is köztudott, hogy az Európai Unió lisszaboni stratégiája a tudásalapú gazdaság és a tudástársadalom megteremtését tűzi ki célul.
A közhiedelemmel ellentétben azonban Magyarországon nemzetközi összehasonlításban még mindig alacsony a felsőoktatásban részesülők száma. A 2001. évi népszámlálás 1 127 985 főt talált, aki legalább egy évfolyamot elvégzett a felsőoktatásban. Ez a 7 éves és annál idősebb népesség 11,9 százaléka, vagy - jóindulatúbb megközelítésben - a felnőtt, azaz 18 éves és annál idősebb népesség 13,9 százaléka.
(16.40)
Az elmúlt években a polgári kormány erőfeszítésének, ezen politikájának köszönhetően a fiatalabb korosztályoknál ez az arány már kedvezőbb. A 20-24 évesek, azaz az 1970-es évek második felében születettek körében a legalább egy évfolyamot elvégzettek aránya 21,2 százalék. Ez is messze elmarad azonban a célkitűzéstől, hogy 2010-re a fiatalok 50 százaléka részesülhessen valamilyen szinten felsőfokú képzésben. Ezzel a célkitűzéssel Magyarország persze nem áll egyedül, ugyanezt hirdették meg az OECD tagországai is.
A hallgatók létszáma más megközelítésben sem mondható túlzottan magasnak. Míg Magyarországon kevesebb mint 3 ezer hallgató jut 100 ezer lakosra, a legtöbb közép- és kelet-európai országban ez az arány magasabb, Lengyelországban például több mint 4 ezer hallgató 100 ezer lakosra.
Az iskolázottság. A felsőfokú képzésben való részvétel aránya Magyarországon tehát még korántsem kielégítő, így tovább kell bővíteni a felsőoktatáshoz való hozzáférés lehetőségét.
Ezek után, miután számokat, arányokat olvastam fel, megdöbbentő, hogy a törvénytervezet az államilag finanszírozott képzési keretszámok folyamatos csökkentésének jogi kereteit meghatározza. Az államilag finanszírozott képzésbe belépők számát a középiskolák mindenkori utolsó éveseinek száma, illetve az idei felvételi eljárásban kialakított arányok alapján határozza meg. Ez, ismerve a demográfiai tendenciákat, azt jelenti, hogy az elkövetkezendő években, pontosabban egy évben a Gyurcsány-kormány egyre kevesebb fiatal felsőfokú tanulmányait kívánja támogatni.
Az új szabályozás kialakítása tehát azért is méltatlan, mert míg korábban, az elmúlt 7 évben az államilag finanszírozott férőhelyek száma évről évre emelkedett, az elmúlt 3 évben a keretszámokat az MSZP-SZDSZ-kormány befagyasztotta. Ráadásul az értékes végzettséget adó egyetemi és főiskolai férőhelyek száma az elmúlt években folyamatosan csökkent. Míg 2003-ban az Orbán-kormány döntése eredményeképpen még 21 500 egyetemi és 35 ezer főiskolai férőhelyet hirdettek meg, addig az idei esztendőben már csupán 17 500 egyetemi - a csökkenés itt 20 százalékos - és 33 500 főiskolai - a csökkenés itt 4 százalékos - férőhelyet finanszírozott a kormány. Ez azt jelenti, hogy alig néhány év alatt 5500 tehetséges fiatalt zártak el az ingyenes egyetemi és főiskolai tanulás lehetőségétől, és kényszerítik őket költségtérítéses képzésre.
Felhoznék más példát is a hitetlenkedő képviselők meggyőzésére. 2005-ben a felvételi keretszámok alapján 31 500 fiatal kapott lehetőséget főiskolai és 18 500 hallgató egyetemi képzésre. Ők mire végzettséget kaptak, összesen 505 500 félévet tanultak. Az új rendszerben ezzel szemben 2006-ban a bachelorképzésre felveendő 50 ezer hallgató, köztük az osztatlan képzésben részt vevők is, valamint a közülük kikerülő, a masterképzésbe bekapcsolódó 17 500 hallgató, köztük az osztatlan képzésben részt vevők, összességében csak körülbelül 437 500 félévet tanulnak állami pénzből. Tehát az 505 ezerrel szemben 437 ezer. Ezek pontos adatok. Ahogyan a néhai miniszterelnök mondta: ezek, kérem, tények. És ezek, tegyük hozzá, jelentős oktatói létszámleépítést kényszerítenek majd ki, holott ennek semmi indoka nincs.
A forráskivonás természetesen növekszik majd, hiszen a megadott számítási elvek miatt az államilag finanszírozott bachelor- és masterképzésre belépők száma a demográfiai változások miatt folyamatosan csökken majd amúgy is. Ez a Fidesz számára elfogadhatatlan javaslat. Ezzel nem tudunk azonosulni, ezért is támadjuk a törvényjavaslatot. Úgy gondoljuk, a képzési idő rövidülése miatt felszabaduló forrásokat nem szabad elvonni, azokból további hallgatók ingyenes képzését kell lehetővé tenni.
A mai nap többször szóba került az, hogy mennyire előkészítetlen a törvény. Többször szóba került a vitát figyelemmel kísérve, hogy nincs meg a teljes kimenetű szabályozás, nincs készen még a masterrendelet, bár hallottuk, hogy talán mégis készen van, csak nem tették még közzé. De azért van ám itt egy olyan érdekes dolog, amire hallgatók hívták fel a figyelmet. Például enyhén szólva jogilag aggályos az, hogy jelenleg is folyik Magyarországon Ma- és MSc-képzés, például az informatikai képzésben. Folyik ilyen Magyarországon. Ez azért aggályos, mert a hallgatók már benne vannak a rendszerben, de a törvény szerint csak 35 százalékuk mehet majd tovább a kétéves képzésbe. Tehát egy kifutó képzésből 100 százalékból csupán 35 százalék részesedik.
Arról is sok szó esett ma, hogy a HÖOK kiszállt a hét aláíró közül. Tudjuk nagyon jól, hogy miért szállt ki: azért szállt ki, mert a korábban vállalt tíz pontot a kormányzat nem teljesítette. Ez egy szószegő kormány, ebből is látszik. A kormányzat nem mond igazat.
Aztán van egy érdekes része ennek a törvényjavaslatnak, talán erről kevesebb szó esett ma, mégpedig az, hogy a törvényjavaslat szabályozása néhol túlságosan bőséges, másutt viszont szűkszavú. Itt van például a jogorvoslás esete. Tény, hogy fontos dolog a jogorvoslás. Mindenütt előfordul a világon, amióta egyetemek vannak, hogy ilyennek helye van. Annak idején, amikor egyetemisták voltunk, minket is vittek a főiskolai tanács elé, kari tanács elé, dékán elé, rektor elé, ez akkoriban is megoldódott. Nagyon hosszasan taglalja a törvény ezt a területet, viszont aránytalanul hosszú ez a leírás benne. Ez megítélésem szerint pótcselekvés jellegű.
Az viszont, amit korábban már képviselőtársaim említettek, kétségtelenül így van: hogy megnövekednek a családokra háruló tanulási költségek, az vitathatatlan, mert a kormány a költségtérítéses képzésnél a kötelezően előírt minimumot határozza meg. Vagyis nem határozza meg a plafont, nincs felső határ például az állami normatíva esetében. Mi ezzel szemben azt valljuk, és azt vallottuk korábban is, hogy az intézmények belügye ezt eldönteni, és legfeljebb az emelés mértékét lehet az inflációhoz szabni. Mi annak idején ezt a módszert választottuk. Érdemes lenne ezen elgondolkodniuk önöknek is, hogy nem lenne-e érdemes egy ilyen szűkítő szabályozást bevezetni a törvényben.
Ugyancsak hallgatói oldalról jelezték, hogy nagyon kevéssé van definiálva a kollégium és a diákotthon közötti különbség. Tudjuk, hogy más a fenntartó, tudjuk, hogy a diákotthonban nem működhet diákönkormányzat, de a törvény nem ad választ ennek a jogi különbözőségére, pedig ezt mi elvárjuk.
Korábban említettem már, hogy a törvény néhány helyen szabályoz, másutt pedig túlszabályoz. Mondok egy példát arra, hogy milyen túlszabályozásra látok példát. A doktoranduszhallgatók díjazását különleges minősítés esetén például a törvény köztársasági elnöki hozzájáruláshoz köti. Minek? Ez olyan súlyos aránytévesztés, amit ebben a törvényben nem tartunk elfogadhatónak.
Summa summarum, a törvény ezer sebből vérzik. Ha ezt a rendszerbe átvisszük, két-három év után, miután a rendszerben elkezdi a hatásos működését, valószínűleg sokan fogják ennek a hibás részét személyesen is a bőrükön érezni.
Végezetül, kérem, engedjék meg, hogy kicsit formabontó módon itt, az általános vitában néhány könnycseppet hullassak azért a három pedagógiai intézményért, amelyek egyikének székhelye városomban található. Ez a három pedagógiai intézmény: a nyíregyházi, az egri és a szombathelyi egykori tanárképző főiskolák. Mind a három tanárképző főiskola önálló állami főiskolai intézményként működik, és ők is jól tudják, és mindenki tudja, aki a szakmában dolgozik, hogy ha ez így marad a törvényben, ahogy meg van fogalmazva, lényegében ki van mondva ezekre az intézményekre a halálos ítélet. Lehet, hogy nem két év alatt, lehet, hogy nem három év alatt, de középtávon ez szinte biztos. Ugyanis, önmagában ez persze nem helytelen, a pedagógusképzést, a pedagógusoktatást a master szinthez köti a törvény - ez helyes egyébként.
(16.50)
Csakhogy a három pedagógia főiskolának a legnagyobb előnye a korábbi és a jelenlegi riválisokkal szemben is az, hogy a pedagógiai és a pszichológiai fakultások, valamint a gyakorlati oktatás magas színvonalon folyt ezekben az intézményekben. Persze lehetséges az is, hogy ezek a pedagógiai intézmények, önálló főiskolák megtartsák ezt a jellegüket. Az is előfordulhat, hogy megkapják a mesterfokozatot, még talán doktori iskolák indítására is kapnak lehetőséget. Csak nagyon nehéz lesz keresztülvinniük a gyakorlatban, hiszen keresztül kell vergődniük például a MAB-on - ami, tudjuk jól, egyetemi rektorok meg kutatóintézetek gyűjtőhelye, nagyon kemény ellenállást kell leküzdeni -, valamint keresztül kell verekedni magukat az OM-en, és amennyiben ez nem fog menni, magukra maradnak hároméves alapképzéssel.
Ebben a pillanatban az oda beiratkozó diák - ha egyáltalán lesz ilyen diák -, aki nem tud majd perspektívát látni maga előtt, hogy ő pedagógus, tanár lesz, nem fog oda se menni. Márpedig miután tudjuk, hogy a finanszírozás hallgatói létszám alapján működik, miután tudjuk, hogy az intézményeket a fenntartó megszüntetheti, ha a maximálisan beiskolázható hallgatók létszámarányának 70 százalékát nem éri el a következő évben, ezért mondom azt, hogy ennek a három intézménynek a végét jelentheti a mostani szabályozás.
Utolsó mondataim egyike egy jajkiáltás. Kérem, ne legyenek önök felelőtlenek! Ez a három főiskola három nemzeti érték, három nemzeti intézmény. Amennyiben önök ezt megteszik így, kimondják rájuk a halálos ítéletet. Kérem, ne tegyék!
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés