SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Több olyan kijelentésre szeretnék reagálni, ami itt elhangzott, már korábban is elhangzott, de most már egyszer szeretnénk erre pontot tenni. Azt mondta a képviselő úr, hogy köszörüljük ki a csorbát - kiküszöböljük a csorbát.
Képviselő Úr! Ebben a törvényben nincs is más, csak csorba. Most mit köszörüljünk ezen? A deáki mente jut eszembe, újra kell kezdeni gombolni az egész mentét, ott állunk, hogy sajnos nagyon sok ponton rossz a törvény. Egyébként bizottsági ülésen, amikor erről szó volt, még én voltam a legóvatosabb megfogalmazója, de én is rengeteg olyan pontot találok, amiben hibát látok, és szeretném, ha kijavítanánk közösen.
Ön azt mondta, meg más is mondta már korábban a vita során, hogy próbáljuk ezt konszenzussal elfogadni.
(17.10)
Természetesen mi is azon vagyunk, be fogunk adni módosító indítványokat. Majd meglátjuk, hogy ezeket önök támogatják-e. Lesz-e egyáltalán erről érdemi vita? Az lesz majd a puding próbája. Akkor meglátjuk, hogy a mi érdemi módosító javaslataink mellé önök hogyan képesek felsorakozni. De akkor aztán valóban legyen konzultáció, akkor valóban folyjék erről párbeszéd, és akkor ne beszéljenek olyan magas lóról, mint ahogy az a mai nap többször elhangzott. Volt erre példa az államtitkár úr részéről. Igenis, akkor elvárjuk ezt a minimális méltóságot.
Még egyszer, egy utolsó reagálás: államtitkár úr is mondta korábban és Balogh képviselő úr is, hogy ez példa nélkül álló törvény. Valóban, ez valóban példa nélkül álló. Erre nincs egész Európában példa, de ez nagyon rossz példa. Ne kövessék ezt a gyakorlatot! (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés