DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Én az államtitkár urat szeretném megszólítani, mert ő szívesen részt vesz a vitában. Tájékoztatást tudna talán adni arról a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének tárgyalásai alapján, hogy miről is van itt szó tulajdonképpen. A dízelanyag esetében 85 forint helyett 75 forintra szeretnék mérsékelni, és ebben a tekintetben az van, hogy különböző tárgyalások majd még folynak.

Most mennyi az adó, ami majd július 1-jétől érvénybe fog lépni? Valóban jól látom, hogy 90 forint lesz a dízel jövedéki adója? Azzal szemben, hogy a fuvarozók 75 forintnak tekintenék, hogy egyáltalán versenyképesek legyenek ezen az egységes európai uniós piacon? Mert bizony, legalább annyira fontos, hogy a magyar fuvarozóknak is legyen meg a kenyérkereseti lehetőségük.

És miért kívánja a magyar kormányzat számukra lehetetlenné tenni a munkahelyek megőrzését? Miért kívánja azt, hogy a magyar piacokon ne magyar fuvarozó cégek vegyenek részt? Vagy mindenféle olyan ügyeskedésben kelljen részt venniük, amelynek a végeredménye az, és ezt, Molnár Albert, úgy látom, hiába mondjuk önnek, képviselő úr (Babák Mihály: Még elmondhatjuk még egyszer…), hogy azt az üzemanyagot, amelyet nem Magyarországon vesznek meg, hanem az ön által oly ostorozott Szlovákiában vagy Ausztriában, vagy Szlovéniában, vagy Horvátországban, annak nem itt fog befolyni sem a jövedéki adója, sem az áfája. Miért jó ez nekünk? Ha ezt kiszámoljuk, hogy mennyi veszteséget okozott, itt újságcikkekben is megjelent, alacsony értéken számolva is csak a jövedéki adóban 30 milliárd forint volt a 2004. évi államkassza vesztesége az akkori szinten amiatt, hogy nem Magyarországon vásárolták meg az üzemanyagot a magyar fuvarozók.

Miért jó ez a magyar államnak? Ezt magyarázzák el! Köszönöm.

Forrás: parlament.hu