DR. KÓKA JÁNOS gazdasági és közlekedési miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Felismertük, elmondtuk, most készek vagyunk cselekedni. (Derültség a Fidesz soraiban.) Új politika kell, hogy építsünk egy új biztonságot Magyarország számára, amely az igazságosságon, a növekedésen és a stabilitáson alapul. Le kell zárnunk a rendszerváltás 15 évét, le kell számolnunk a féligazságokkal, hogy illúziók helyett a siker igénye határozza meg Magyarország útját. Kiszámoltuk, 2002-höz képest 8000 milliárd forinttal többet költünk. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Legfeljebb te!) A kérdés, hogy ennek a társadalmi hasznosulása kimutatható-e, hogy optimálisan költjük-e. Nyilvánvaló, nem költjük optimálisan. (Közbeszólások a Fidesz soraiból.) Feneketlen zsákba töltjük tehát azt a pénzt, amit az adófizetőktől elvonunk. Ezt a zsákot foltozgatni tovább, tisztelt hölgyeim és uram, fölösleges, új zsákot érdemes varrnunk. (Közbeszólások a Fidesz soraiból.)

Nézzük végig a rendszerváltás kormányait! Horn Gyula kormánya volt az utolsó, aki bátran hozzá mert nyúlni azokhoz a nagy rendszerekhez, amelyek ma is nyilvánvalóan hatékonytalanul működnek. Az Orbán-kormány kényszerpályára vitte a gazdaságot, egy nem létező gazdaságpolitika illúziójában ringatva a társadalmat. (Felzúdulás a Fidesz soraiban. - Taps az MSZP soraiban. - Az elnök csenget.) A Medgyessy-kormány többet költött, mint mondtam, ma már 8000 milliárd forinttal, de rá kell jönnünk, hogy ez sem elég, a hatékonyságot kell javítanunk. Ehhez pedig, tisztelt hölgyeim és uraim, reformokra van szükség. Neki kell látnunk a reformoknak! Nem elég autópályákat építenünk, nem elég több mint 100 milliárd forintot kihelyeznünk a kis- és középvállalkozóknak, nem elég újraindítanunk a Fidesz által megfojtott lakástámogatási rendszert (Közbeszólás az MSZP soraiból: Úgy van!), hanem az alapokra kell lenyúlnunk, és meg kell változtatnunk azokat a nagy rendszereinket, amelyek nélkül Magyarországon nem épülhet új gazdaság, nem épülhet új versenyképesség.

Az Európai Unióhoz való csatlakozás új kihívások elé állít bennünket. A konvergenciakritériumokat szigorúan be kell tartanunk, emellett át kell hidalnunk egy több mint 20-30 éves infrastrukturális különbséget Európa nyugati és keleti fele között. Szükség van infrastruktúra-fejlesztésre, szükség van a tőke és a technológia Magyarországra áramoltatására. Erről kell hogy szóljon Magyarország következő időszaka, nem az olcsó munkaerőkről, és nem arról a nem létező gazdaságpolitikáról, amihez demagóg módon az ellenzék ma időről időre vissza szeretne nyúlni. Nemcsak elméletben és általában, de konkrétan és gyakorlatban is reformokra van szükség. A reformokhoz szakmai és politikai támogatás kell.

A miniszterelnök úr választása a pénzügyminiszteri székben egy olyan emberre esett, aki a szakmai hátország mellett a politikai hátországot is képes szolgáltatni ehhez a kormányzati elkötelezettséghez.

(13.20)

A Pénzügyminisztérium, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium és a szaktárcák együttesen fogják kidolgozni azokat a versenyképesség növelésére alkalmas cselekvési programokat, amelyek hozzányúlnak a közigazgatás, az intézményi struktúra és a nagy rendszerek valamennyi megnyitandó fejezetéhez. Hozzá kell nyúlnunk bátran az adópolitikához, a foglalkoztatáspolitikához, a szociálpolitikához annak érdekében, hogy egy biztonságosabb Magyarországot építsünk, annak érdekében, hogy a fekete- és szürkegazdaság szereplőit a közteherviselés szférájába kényszerítsük, hogy a munkavállalók biztonságát növeljük. Ehhez kérjük a támogatásukat.

Köszönjük szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Forrás: parlament.hu