DR. NÉMETH IMRE földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm. Tisztelt Képviselő Úr! Úgy gondolom, hogy bizonyos szervezeti lépéseket is meg kell tenni, és ezek folyamatban vannak, éppen azért, hogy az első-, másod- és harmadfokú döntéseket világosan külön lehessen választani, a fellebbezést ne ugyanazon szervezeteknek kelljen elbírálni, mert ez valóban bizonyos ellentmondásokat szül.
Tájékoztatom arról a képviselő urat, hogy folyamatban van az országos középirányító szervezet, állat-egészségügyi élelmiszer-vizsgáló szervezet felállítása, szétválasztásra kerül a jogalkotási és a hatósági feladat, és az ön által említett problémák irányítása. Hogy minden megyében egységes színvonalú legyen az élelmiszer-ellenőrzés, az állat-egészségügyi vizsgálat kikerül a minisztérium hatásköréből, és önálló feladatként fogja ezt a középirányító hatóság ellátni. Ilyen értelemben Bálint Tibor nem tudja irányítani ezt a tevékenységet a későbbiekben.
Köszönöm a figyelmet.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés