DR. SZANYI TIBOR gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Van egy olyan aranyszabály, hogy ha az ember egy-egy térség érdekében felszólal a parlamentben, előtte egy kicsit célszerű tájékozódni is. Ugyanis azok a szavak, amiket ön használt, a “semmi, rombolás, nullaö s a többi, ön is tudja, hogy nem igazak, legalábbis őszintén remélem, hogy tudja. Következésképpen azt hiszem, hogy enyhén szólva túlzás, amikor ilyen jelzőkkel illeti a kormány teljesítményét.

Hogy konkrétabban is vegyük a számokat, mindenekelőtt hogy a kormány egyetlen fillért sem költött az elmúlt három év alatt a zempléni útépítésre. Kérem tisztelettel, csak ebben a ciklusban ez az ön szerint “semmiö: 25,5 milliárd forint a megyei összeg, és 9,71 milliárd forint a zempléni térségre jutó összeg.

Még konkrétabban: elkészült a sárospataki körforgalmi csomópont. Elkészült a sátoraljaújhelyi tehermentesítő út első építési üteme. És még 2005-ben, de immár EU-támogatással valósul meg a 37-es számú főút-Sátoraljaújhely tehermentesítő út második üteme.

Ezen túlmenően: Tokajban a ladányi út korszerűsítése megtörtént, egész pontosan 2004-ben. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból.) Megkezdődött a Szerencs Cukorgyár úti körforgalmi csomópont építése, ez év közepén lesz az átadás. És jó hírként mondom, hogy EU-támogatást is nyert a zempléni térség feltárása szempontjából döntő fontosságú Miskolc-Gesztely közötti négysávosítás is a 37-es számú főúton. Egyébként ez majdnem 7 milliárd forintot ér.

Ezenkívül még ebben a ciklusban befejeződik a Bodrogkeresztúr–Sárospatak közötti összekötő út. Én azt gondolom, hogy ha összehasonlítjuk az előző ciklus számaival, ezek jóval magasabb számok, nemcsak forintban, kilométerben is. Úgyhogy azt a bizonyos semmit, amit ön említett, valószínűleg még az előző ciklusból hozta.

Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu