FARKAS IMRE (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Kedves ellenzéki Képviselőtársaim! Én két óra hosszán át nagy önuralommal hallgattam meg azokat a módosító javaslatokat, amelyeknek egy része nem is illett bele ebbe a törvénybe, mert meg nem nyitott paragrafusokhoz adtak be indítványokat. Amikor pedig egyetlenegy képviselőként ellenzéki módosító javaslatot bíráltam meg, akkor közölték, hogy ez egy kommunista praktika. Kulturáltabb magatartást kérek! Én ilyeneket nem szoktam az Országgyűlésben mondani, igyekszem ragaszkodni a tárgyilagosan különböző dolgokhoz.
Sajnos, amivel Domokos képviselőtársam a kommunistázáson túl visszaszólt, az nem is állta meg egyáltalán a helyét, mert azt mondja, hogy az egyéni vállalkozó erre nem szorul rá, mert az takarékos, előrelátó és egyéb. Nem így van, kedves képviselőtársaim, mert mindannyian tudjuk, hogy az egyéni vállalkozók egy jelentős része kényszervállalkozó, és ezek az emberek nagyon sok esetben abba a helyzetbe kerülnek, hogy tényleg elvesztik a munkájukat. Ők igénylik ezt az ellátást, mert nincs más lehetőségük, és nincsenek tartalékaik, amiket felélhetnének.
A másik: a társas vállalkozókra ugyanúgy önkéntessé tennék ezt, márpedig egy társas vállalkozó vagy egy ott dolgozó ember abszolút tehetetlen ebben az esetben, tehát róla döntene valaki. Szintén nem hiszem, hogy tisztességes lenne.
A következő ilyen rész: a munkavállalók szervezetei kérték. Igen, kérték. 1999-ben és 2000-ben az Országgyűlés ezt külön meg is tárgyalta, itt volt ez a kérés. Azt én el tudom képzelni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) - elnézést, elnök úr! -, amikor ezt valaki úgy kéri, hogy legyen járulék által, amit nyújtanak, de ne kelljen járulékot fizetni, ez a legpraktikusabb megoldás. De sajnos ezek általában együtt működnek, fizetni kell ezekért az ellátásokért. (Taps az MSZP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés