DEVÁNSZKINÉ DR. MOLNÁR KATALIN (MSZP): Köszönöm szépen. Én alapvetően azzal nem értek egyet, hogy azt kimondjuk, hogy nem hajtotta végre a kormány, mert ennél sokkal differenciáltabb a kép. Lehet, hogy én sem domborítottam ki kellőképpen, hogy vannak olyan ügyek, amelyekben igenis nagyon komoly lépéseket tettek, és lehet, hogy nem tökéletesen fejezték be ezt a munkát, de azt kell mondanunk, hogy a határozat szerint jártak el. Tehát ha egyszer kimondanánk azt, hogy a kormány nem teljesített, és ezért ilyen feladatokat határozunk meg, akkor nem mondanánk igazat.
Nem mondom azt, hogy én örülök annak, hogy a 71/2004-es országgyűlési határozatot hatályon kívül akarja helyezni a kormány, de tudomásul veszem ezt a tényt, és szeretném, ha lenne egy olyan országgyűlési határozat, amely egyértelműen kikövetkeztethető a mi korábbi jelentésünkből, albizottsági munkánkból, és egyértelműen tükrözné, hogy milyen feladatok várnak még a kormányra a jövőben az ingatlan-visszaélések visszaszorítása érdekében.
Lehet, hogy csak a megközelítésünk más, de ugyanazt akarjuk: hogy a kormány mindent tegyen meg az ingatlan-visszaélések visszaszorításáért. Amiben nem értünk egyet, az a jogszabályi környezettel kapcsolatos álláspontja a kormánynak, és az az álláspontja, hogy egyszerű szociális támogatásként fogja fel az áldozatok megsegítését, életük újrakezdésének biztosítását. Ebben nem értünk egyet.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés