DR. CSÁKY ANDRÁS, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Emlékszünk még arra, hogy a kormány a törvénynek megfelelően december vége felé benyújtotta a tavaszi ülésszak jogalkotási menetrendjét a Háznak, és abban az szerepelt, hogy januári benyújtással és márciusi elfogadással a társadalombiztosítás és az egészségügyi törvény egy közepes méretű, tehát jelentősnek mondható változtatását tervezi a kormány. Ezt vártuk, és valóban megjelentek különböző variációk CD-ken, honlapokon, időnként a szakmai vitákban is fel-felbukkant egy-egy részletkérdés. De azért jól tudjuk, hogy nem mindig kell feltétlenül elhinni azt, ami az ilyen anyagokban megjelenik. Mindannyian tudnánk példát mondani arra, hogy az eredeti elképzelések ha egyáltalán végcélba érnek és megvalósulnak, milyen módon torzulhatnak.

Ezt csak azért mondtam el, mert amikor az Országgyűlés futárpostájában tizenkét nappal ezelőtt hirtelen megjelent ez a törvénymódosítás - annak, aki észrevette, hogy egy csütörtök délután rárakták a honlapra -, majd azt követően a bizottság elé került, és közben még sürgősségbe is vettük a tárgyalását, akkor úgy gondolom, abban egyetérthetünk, hogy jogosak azok a kritikák, amelyek szerint az elmélyült tanulmányozást, illetve konzultációt ez nem tette lehetővé. Ez a folyamat egyébként jellemző az egész magyar egészségügy állapotára. Itt már szóba került, hogy a bizottságban elhangzott az a kérdés, hogy mi indokolja a sürgősséget, és bizony az egészségügyi tárca jelen lévő képviselője meglepődve hallotta a sürgősség igényét, és azt mondta, hogy az egészségügyi tárca ezt nem kérte sürgősséggel. Majd utóbb kiderült - amit most miniszter úr is megerősített -, hogy ezt a kormány kérte a Pénzügyminisztérium kérésére.

Csak azért mondtam, hogy jellemző ez az állapot, mert az egészségügyi ellátás egyik hihetetlenül nagy és érzékeny része a finanszírozás kérdése. Ha már a Pénzügyminisztérium olyan jogosítványokkal bír, amilyenekkel sajnálatos módon bír - és kormányzattól független, hogy az irányítás mikor került át tulajdonképpen az Arany János utcából a József nádor térre -, az azért elvárható lenne, hogy a képviselője itt legyen, és legalább meghallgassa azokat az aggályokat, amelyek ennek a törvényjavaslatnak a vitája kapcsán felmerülnek.

A törvényalkotási programban megfogalmazottakhoz képest hiányérzetünk van. Mézes Éva is érintette, hogy talán nagyobb léptékkel lehetett volna a változtatások irányába mutatni. Még a ciklus elején a nemzeti közép programjában le volt írva - sőt Medgyessy Péter annak idején erre személyes garanciát is vállalt -, hogy ebben a kormányzati ciklusban meglesz a járulékreform, önkormányzati egészségügyi normatívát fognak bevezetni, az amortizációt beépítik a szolgáltatások díjába, de ezeknek még a jelét sem látjuk ebben a törvényjavaslatban. Igaz, hogy közben a Medgyessy-kormány is ment, vele az ígéretek is mentek. Az új kormány - amelyik a lendület kormányaként aposztrofálja magát - programjában annak idején nagyon szűkszavúan bánt az egészségüggyel, a tb-vel meg végképp.

Nagyon fontos lenne, hogy mindenki mögött legyen járulékfizető, amiről most mindenki elfeledkezik, holott a terheink, az aggályaink, a megaláztatásaink mind az 1997. évi úgynevezett nagy nyugdíjtörvényhez kapcsolódnak. Az akkori baloldali kormány alkotta meg azt a nyugdíjtörvényt, és bizonyos pénzügyi körök igényeinek megfelelve megszüntette a keresztfinanszírozást, s ezzel honfitársaink millióinak a háta mögül került ki a járulékfizetés, és vált az egész rendszer a mindenkori költségvetés, a mindenkori pénzügyminiszter játékszerévé. Abban egyetértünk, hogy teljesen más a helyzet akkor, ha normatív alapon előre meg lehet határozni, hogy minden állampolgár mögött van egy bizonyos nagyságú járulék, és más akkor, ha azt az elvet alkalmazzuk - ami az alkotmánytól eredendően benne van -, hogy a hiányt a költségvetésnek mindenképpen pótolnia kell. No de mit kell ezért időnként pitizni, mit kell lenyelni, és hogy van kiszolgáltatva az egészségügyi ellátórendszer annak, hogy az aktuális pénzügyminiszter éppen milyen elveknek kíván megfelelni, milyen zárolásokat kezdeményez.

Arról már nem is beszélek, ami szintén szigorúan ehhez tartozik, hogy ígéret volt arra is, hogy a társadalombiztosítás ellenőrzésére a parlament által választott, megfelelő jogkörökkel felruházott bizottságot, testületet fognak felállítani. Az előző ciklusban mindannyian egyetértettünk abban, hogy az egészségügyi önkormányzat korábbi működése a továbbiakban nem folytatható, és mi, kormánypárti képviselők sokat hallottuk, az akkori ellenzék, a szabad demokraták és a szocialisták számtalanszor elmondták, hogy ezt a felügyelőbizottságot márpedig fel kell állítani. Ha jól emlékszünk, három törvénymódosító javaslat is volt, az arányokra már nem emlékszem, de mind az SZDSZ, mind az MSZP nyújtott be törvénymódosító javaslatot. Sőt azt is elárulom - de ha annak idején megnézték a szavazási listákat, akkor tudják -, hogy a Magyar Demokrata Fórum támogatta azokat a kezdeményezéseket, mert valóban egy akkora alrendszerről van szó, amely ellenőrzésének mindenképpen másként kellene mennie.

S mit hoz az idő? Ahogy változnak a státusok, változnak a felfogások is egy adott kérdéskörrel kapcsolatban. A Magyar Demokrata Fórum két évvel ezelőtt hiába nyújtotta be azt a kezdeményezést, amely nagyban épített a korábbi törvénymódosító javaslatokra, azt még a Házba se engedték be, tisztelt képviselőtársaim. Ez enyhén szólva is farizeus viselkedés.

(11.10)

Ebben a Gyurcsány-féle kormányprogramban benne volt még az is pontosan, hogy a kormány az elkövetkező két évben több olyan intézkedést is tesz, amelyek érdemben javítanak a magyar egészségügy helyzetén. Lassan egy év elmegy, az érdemi helyzetjavulást mindenki maga-maga ítélje meg. Elég, ha csak, mondjuk, a legutóbbi közvélemény-kutatási adatokra utalok, hogy bizony az ágazat megítélése, ezen belül főleg a fekvőbeteg-intézmények megítélése meredeken zuhan, most már 50 százalék a megelégedettségi mutató, holott abban, gondolom, egyetértünk, hogy a benne dolgozók tisztessége, szakmai felkészültsége az elmúlt egy-két-három évben nem nagyon változott, nem csökkent, egyértelmű, hogy a körülmények negatív változása az, ami ezt az érzést kelti az állampolgárokban. Azt, hogy ápolásbiztosítás, felejtsük el, hiszen egy ilyen törvénymódosításban ennek legalább a kezdeményezése meglehet. A kötelező alapcsomagot felejtsük el, ezekről már nem érdemes beszélni.

Maga a törvényjavaslat tulajdonképpen, ha apró lépéseket - most a száz lépések lesznek - tervez, vannak benne kedvező irányok, tehát ami az átláthatóság, az ellenőrizhetőség kérdéskörét érinti, mindenféleképpen támogatandó, a szereplők számára is sokkal biztonságosabb a működés, ha egy világos viszonyrendszeren belül tudják a tevékenységüket kifejteni. Csak zárójelben jegyzem meg, a gyógyászati segédeszköz, amelyre elég jelentősen fókuszál a törvénymódosítás, azt a regisztert jó lenne már végre, miniszter úr, megcsinálni, amit a gyógyászati segédeszközökkel kapcsolatban évek óta a bizottság kér, és évek óta az éppen aktuális miniszter ígéretet tesz rá. Az is a működést sokkal átláthatóbbá tenné.

Engedjék meg, hogy néhány paragrafuson keresztül mind koncepcionálisan, mind részletkérdésekben problémát vessek föl. A 2. § a méltányossági jogkör kérdéskörét érinti. Úgy gondolom, és itt megint jön a reform kérdésköre, ez nemhogy egy reform irányába mutat, hanem a meglévő helyzetet konzerválja, s habár szorosan nem foglalkozik maga a törvényjavaslat a közgyógyellátással, de úgy gondolom, hogy a közgyógyellátás kérdésköre, illetve az egész társadalombiztosításon belüli méltányossági kérdéskör összevonható. A méltányosság is ebből következően alapvetően tulajdonképpen szociálpolitikai kérdés. Tehát ha abban a szakma egyetért, márpedig egyetért, ha nem is mindig benn a patkóban, de biztos, hogy kint a folyosókon és egyéb szakmai találkozókon, hogy talán az egészségügynek tényleg az egészség ügyével meg a gyógyítással kellene foglalkozni, a szociálpolitikai kérdéseket máshová kell áthelyezni, ugyanis ehhez nem kapjuk meg a forrásokat, ez mind az egészségügy forrását apasztja. Ilyenkor szokott jönni az, hogy a költségvetés kiegészíti, de az egy másik kérdéskör. Lett volna lehetőség arra, hogy kezdeti lépéseket tegyünk legalább, hogy válasszuk le ezt az egész méltányosságot, az egész szociálpolitikai kérdéskört az egészségügyről.

A másik, itt már szó volt róla, a 3. §, ami tulajdonképpen a szerződéskötés feltételei közül kiveszi a felelősségbiztosítás kérdéskörét. Ez a bizottságban is fölmerült. Az volt erre a válasz, hogy ezt nem itt kell szabályozni, egyéb dolgokban kell szabályozni. Erre lehet azt mondani, hogy lényegében most a tárca vagy a Pénzügyminisztérium, teljesen mindegy, a kormány egy abszolút törvényellenesen működő rendszerben próbált úgy rendet csinálni, hogy a törvényellenességet úgy szüntette meg, hogy a feltételek közül kivette a felelősségbiztosítást a szerződési feltételek közül ahelyett, hogy az egészségügyi törvényben lefektetett kötelezettségének tett volna eleget.

Az egészségügyi törvény 247. §-a kimondja, hogy az egészségügyi szolgáltatók felelősségbiztosítására vonatkozó részletes szabályokat a kormánynak meg kell alkotnia. Már múlt év január 1-jére meg kellett volna alkotnia. Ez is egy megoldás, hogy kiveszem belőle ahelyett, hogy a törvényből fakadó kötelezettségemnek eleget teszek, és az élet azt mutatja, hogy bizony felelősségbiztosítás nélkül is lehet működni, hiszen pont nem olyan rég, a napokban nyilatkozott a miniszter úr, hogy a felelősségbiztosítás kapcsán egy háromlépcsős megoldást tud elképzelni, amelyben minden résztvevő a maga szerepét vállalja. Ezzel elismeri, hogy ez a probléma nincs megoldva, és azt is tudjuk, hogy az egészségügyi intézményeink több mint 20 százaléka most már felelősségbiztosítás nélkül működik, ami Damoklész kardja az intézmények fölött, hiszen bármelyik pillanatban egy per becsaphat, egyre inkább növekednek a kártérítési összegek, amelyek egyszerűen összeroppanthatják az adott intézményt. Itt csak zárójelbe teszem, hogy jó lenne megnézni a mediációt, annak a megalkotott törvénynek a hatását. Emlékezzünk vissza, azért örültünk azon törvény megalkotásának, hogy talán csökkenni fognak ezek a konfliktusok, kevesebb ügy fog kerülni a bíróság elé. Úgy tűnik, habár erre egzakt felmérések, vizsgálatok még nem történtek, hogy nem hozta meg a hozzá fűzött reményeket eddig ez a törvényjavaslat. Meg kellene vizsgálni, hogy miért; ez egy külön téma lehetne tulajdonképpen a tárcának.

Miért lényeges a felelősségbiztosítás? Azért lényeges a felelősségbiztosítás kérdésköre, és tulajdonképpen itt kapcsolódnék: azt hiszem, valamelyik paragrafusban az orvos szakmai alapon történő ellenőrzés a MEP-ek kötelezettsége lesz, illetve lehetőséget ad a törvény arra, hogy az egész egészségügyi ellátás tulajdonképpen egy defenzív ellátás. Lehet adni törvényi felhatalmazást az OEP-nek arra, hogy orvos szakmai kérdésekben is ellenőrizzen, csak nincs viszonyítási alapja. Mindig visszatérő kérdés, hogy hiányoznak a protokollok, a guideline-ok, nem tudják sem az orvosok, sem az ellenőrzők; és gondolom, azt nem vitatja senki, hogy a bírósági pereket az OEP fokozatosan azért veszti el, mert nincs viszonyítási alap, nem lehet azt mondani, hogy mihez képest.

Nagyon jó lenne, és én biztos vagyok benne, hogy az egészségügyi társadalom több mint 90 százaléka igényelné azt, hogy igenis legyenek ilyen protokollok, amihez igazodni lehetne. Mivel defenzív a magyar egészségügyi ellátás, ezért sokkal költségesebb. Nincs az az orvos, nincs az az egészségügyi szakszemélyzet, aki fölvállalná azt, hogy egy-két-három-négy felesleges vizsgálatot ne végeztessen el, nehogy a későbbiek folyamán a nyakába varrják, hogy éppen azokat a vizsgálatokat miért nem végeztette el. Ha ezt a problémát meg tudnánk oldani, akkor ez is nagy lépés lehetett volna. Így ez a törvényi szabályozás ebből a szempontból hatástalan lesz, vitákra fog okot adni, lehet, hogy az OEP is többször fog a bíróságra menni, de az is biztos, hogy az előbbiek alapján ezeket a vitákat mindig el fogja veszteni.

Hogy a köztartozással kapcsolatosan beszigorít a törvényjavaslat, nagyon jó, nagyon jó lenne, ha az élet minden területén ezt meg lehetne tenni. A bizottsági meghallgatáson elhangzott kérdésre válaszolva, hogy azért nem olyan nagy összegekről van szó, hiszen eleve a nettó finanszírozásban lévő szolgáltatók nem is kerülhetnek olyan helyzetbe, de ha az alapellátást nézzük vagy a kisebb szolgáltatókat, azért megfontolandónak tartom, hogy a 60 nap mellett egy összeghatárt rakjunk oda. Csip-csup néhány ezer forintos hiányok miatt, ami esetleg az adóhatóság és a szolgáltató között alakul ki, ne kelljen, mert ennek a törvénynek az alapján kötelező érvénnyel föl kell mondani a szerződést. Gondolkozzunk azon, hogy egy összeghatárt valamilyen módon rakjunk bele a 60 nap mellett. Úgy gondolom, hogy pont az alapellátás szempontjából ez egy biztonságot jelentene.

Érdekes az 5. §, ami lényegében a finanszírozási rendeletnek a törvényi megalapozását, a volumenkorlátot hozza be akkor, amikor a külön jogszabályban meghatározott esetben az elszámolható szolgáltatások mennyiségi korlátjait határozza meg - meglátjuk. Nem titok, hogy maga az egész finanszírozási rendelet az Alkotmánybíróság előtt van több mint egy év óta. Komolyan aggályok merülnek föl, hiszen aki, mondjuk, a 98 százalék fölé esik az ellátás szempontjából, az nem azonos esélyekkel veszi föl, legalábbis a szolgáltatás minőségét illetően, de ez egy más kérdés, nem ide tartozik, lényegében a finanszírozási szerződést törvénybe akarja iktatni a kormány.

(11.20)

A 6. § kapcsán alapvetően nagyon jó, hogy a gyógyszer, gyógyászati segédeszköz gyártója és forgalmazója, valamint az utalványozók közötti jogviszonyt valamilyen módon rendezzük, ez egy támogatandó kezdeményezés. A kérdés az - és az az érdekes, hogy jogászok nem tudtak ebben egyértelmű állást foglalni -, hogy a jogviszonyba a tulajdonviszony beletartozik-e. Tehát csak munkaviszony formájában, szerződéses jogviszony formájában, vagy pedig tudunk olyan példákat mondani, amikor maga a tulajdonos az utalványozó adott szolgáltatások esetében. Próbálunk módosító javaslatot ide benyújtani, ezt rendezni kell, mert jogilag nem tisztázott a kérdéskör ebből a szempontból.

A 29. § foglalkozik a regionális egészségügyi tanáccsal. Az egész furcsa, köztünk legyen mondva. A múlt évben képviselői módosító javaslattal egy költségvetés keretében került elfogadásra egy olyan konstrukció, amely lényegében az egészségügy jövőjét illetően alapvető változásokat hoz. Azonban ahogy akkor, a költségvetési törvény e paragrafusával kapcsolatosan, most is felmerül a kérdés, hogy miután diszkrecionális jogról van szó alapvetően, hiszen ha kötelező lenne, akkor kétharmados lenne, és a jelenlegi viszonyaink között nagyon kétséges, hogy egy ilyen kétharmados törvény átmenne-e a Házon - és pont ezért szintén az Alkotmánybíróság előtt van többek között ez a része a költségvetési törvénynek -, hogy jó, az átmeneti dolgokat próbálja rendezni, a korábban megalakult, törvényi alappal nem rendelkező RET-ek jogi helyzetét próbálja stabilizálni, csak jelen formában stabilizálható-e. Mi van azokkal a szolgáltatókkal, azokkal az önkormányzatokkal, amelyek azt mondják, hogy nem csatlakoznak hozzá? Akkor azok a fejlesztési forrásokból ki vannak zárva? Tehát az egész nincs kibontva, ezért alapvetően konstrukcionálisan végig kellene gondolni. Szerintem, ebből még probléma lesz.

A 34. § a kapacitáscsökkentésről szól, azt mondja, ha jól emlékszem, ha az országos átlaghoz képest 20 százalékkal csökken a kihasználtság, akkor a kapacitást csökkentheti, illetve egy szakmai átrendezést kérhet.

A fertőző osztályokat vegyük ki ebből a szempontból. Egy adott önkormányzati tulajdonban lévő kórház fertőző osztálya szezonálisan van kihasználva, nagyon jól tudjuk. És azt is nagyon jól tudjuk, de ez már a finanszírozási oldal kérdésköre, hogy egy fertőző osztály mindenkor veszteséget fog az adott kórháznak termelni. Ha csökken, márpedig könnyen csökkenhet, egy adott térségben, mondjuk, éppen nincsen szalmonellajárás vagy egyéb (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), akkor bizony, ez az ellátást lehetetlenné teszi.

Összességében, mert megkocogtatta a csengőjét az elnök úr, mindenféleképpen vannak a törvényjavaslatnak támogatandó részei, azt kell mondani, hogy jó, de vannak vitás kérdéskörei (Az elnök ismét csenget.), és itt már az adatvédelmi kérdésekről és egyebekről szó volt. Számos módosító javaslatot fogunk benyújtani, kérjük önöket, fontolják meg, és ha egyezségre tudunk jutni ezekben az alapvetően szakmai kérdésekben, akkor mi nem zárkózunk el a támogatástól…

Forrás: parlament.hu