DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): A Wiener képviselő úr által elmondottakkal kapcsolatban arra szeretnék emlékeztetni, hogy nekünk olyan módosító javaslatunk van, amelyik a köztársasági elnök hatáskörébe kívánja utalni minden olyan szerződés megkötését, amely nem az Országgyűlés hatáskörében maradna. Tehát pontosan annak a feltételnek, amit a képviselő úr számon kér a most tárgyalt módosító javaslaton, egy korábbi módosító javaslatunkban eleget kívánunk tenni.
Egyébként az is, amit elmondott és idézett az Alkotmánybíróság döntéséből, alátámasztja azt, hogy ez a javaslat nem opponálható igazán. Két tényezőt említett meg a külső viszony tekintetében ilyen szerződéskötési és megszüntetési helyzetekben eljárhatónak, az egyik a köztársasági elnök, a másik a kormány. A mi javaslatunk a kormányt hatalmazná fel, tehát megfelel azoknak a követelményeknek, amiket a képviselő úr elvárt és kifogásolt.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés