DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a lehetőséget. Devánszkiné képviselőtársunk észrevételével kapcsolatosan: én azt mondanám, hogy akkor úgy kell megfogalmazni azt a normaszöveget, amelyik egyértelművé teszi, hogy a kormány véleményének a kialakítása, az ezzel való esetleges késlekedés nem akadálya az ügy tárgyalásának. Ez egy olyan summás mondat, amiből ez nem derül ki, hogy ezt adott esetben úgy is lehet értelmezni.
Egy ilyen súlyú kérdésben ne szorítkozzunk arra, hogy majd kedvezően fogják ezt értelmezni az értelmezésre jogosultak. Ha már most, a törvényjavaslat vitájában látunk egyfajta olyan problémát, amely majd az értelmezésnél vitát tesz lehetővé, akkor az a helyes, hogyha az értelmezési lehetőségét kizárjuk, és egyértelmű szöveggel fogalmazzuk meg azt, hogy mit akarunk.
Megjegyzem, miután a kormánynak az egyéni képviselői indítványokkal kapcsolatosan megszólalási joga van, sőt én úgy fogalmaznék, hogy házszabályi kötelessége is, hiszen a Házszabály arról rendelkezik, hogy ha nem a kormány az előterjesztő, akkor, miután a képviselő előadta a törvényjavaslat indoklását, rögtön az első szó a kormány tagját illeti meg, ez akár feleslegesnek is tűnik, ami itt megjelenik, mert voltaképpen a kormány a véleményében, ha fontosnak tartja, természetesen meg fogja fogalmazni ezt a kérdést is, és nyilván ki fog térni erre a kérdésre.
De ha ragaszkodunk hozzá, hogy erről legyen itt egy rendelkezés, más megfogalmazásban egyértelműsíteni lehet azt, hogy a kormány késlekedése a képviselők jogait ne csorbítsa. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés