DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Az Alkotmánybíróság ma már többször említett határozata folytán ez a módosító indítvány lényegében - idézőjelbe téve persze ezt a fogalmat - „
érvényét vesztetteö, tudniillik az Alkotmánybíróság adott egy értelmezést arra vonatkozóan, hogy mit ért megkötés alatt, ezt egy korábbi felszólalásomban próbáltam már jelezni. Ennek következtében a fogalomrendszerből kikerül a nemzetközi szerződés megkötése mint kategória, és ennek a helyébe lép két új formula. Ez a két bonyolult formula, amit korábban már említettem: a felhatalmazás nemzetközi szerződés kötelező hatályának elismerésére, ez egy belső jogi cselekmény, illetőleg nemzetközi szerződés kötelező hatályának elismerése, ez pedig egy külső, nemzetközi jogi cselekmény.

Nagyon röviden ismertetném a Fodor Gábor képviselőtársammal együtt benyújtott kapcsolódó módosító indítványunkban szereplő megfogalmazást, amely teljes mértékben az Alkotmánybíróság felfogását tükrözi. A nemzetközi szerződés kötelező hatályának elismerése nem más, mint a kormánynak az alkotmány 35. § (1) bekezdés f) pontja szerinti, a külügyminiszter útján megtett, valamint a köztársasági elnöknek az alkotmány - általam egyébként már többször idézett - 30/A. § (1) bekezdés b) pontja szerinti, Bécsben, az 1969. évi május hó 23. napján kelt, a szerződések jogáról szóló, az 1987. évi 12. számú törvényerejű rendelettel kihirdetett szerződés 2. cikk 1/b. pontjában megerősítésként, elfogadásként, jóváhagyásként és csatlakozásként meghatározott azon nemzetközi jogi cselekménye, amellyel nemzetközi síkon a nemzetközi szerződést a Magyar Köztársaság kötelezőnek ismeri el.

Tisztelt Képviselőtársam! Az alapvető problémát az okozza, hogy a nemzetközi jogban a “megkötésö szó mást jelent, mint a szerződésnek a magánjog, a polgári jog szerinti létrehozása. A nemzetközi jogban a szerződés megkötése alatt nem a szerződés létrehozását értik - ami nem más, mint parafálás, aláírás, jegyzőkönyv vagy más okmány kiállítása -, és nem is a szerződésnek a megerősítését - amely lehet megerősítés, jóváhagyás, elfogadás vagy csatlakozás -, és nem is a szerződésnek a kihirdetését, hanem ez egy olyan nemzetközi jogi eljárási lépés, amellyel a kötelezettségvállalás megtörténtét a másik fél vagy felek tudomására hozzák. Ennek valóban technikai megoldása az, hogy okiratokat kicserélnek, okiratot letétbe helyeznek, a felet vagy feleket más módon tájékoztatják, értesítik.

Ön, tisztelt képviselőtársam, egy speciális helyzetre utalt, harci cselekményekre, amikor nem lehetséges ilyen eljárásmódok lefolytatása, ám ha megnézzük az elmúlt korszak nagy háborúinak történetét, akkor világosan láthatjuk, hogy ilyen megállapodások a harctéren szövetségesek között persze lehetségesek voltak - például a britek és az amerikaiak között -, de ezek nem voltak nemzetközi jogi megállapodások. Nemzetközi jogi megállapodások, legyen szó akár Teheránról, Jaltáról, Potsdamról vagy bármilyen más helyen történt szerződéskötésről vagy titkos szerződések létrehozásáról, mindig is a nemzetközi jog általánosan elfogadott eljárásrendje szerint történtek.

(14.40)

Azért fogalmazok így, mert 1969 előtt nem volt a nemzetközi jogban egy átfogó kódex, amely a szerződéskötést rendezte, szabályozta volta. Ez azonban csak egy mellékkörülmény. A lényeg az - mint előbb erre már utaltam -, hogy az Alkotmánybíróság fogalmi készletét használjuk, és ezáltal hidaljuk át azt a vitát, amely a Fidesz és az MSZP között folyt arra vonatkozóan, hogy nemzetközi jogi fogalmak beemelhetők-e az alkotmányos rendbe, illetőleg az alkotmányjogba avagy sem. Megítélésem szerint az Alkotmánybíróság megadta a választ erre, ezt követően a konszenzust kellene megteremtenünk.

Én arra kérem képviselőtársamat, alaposan tanulmányozza ezt az alkotmánybírósági határozatot, az ennek alapján benyújtott kapcsolódó módosító indítványt, illetőleg indítványokat, s azok figyelembevételével szülessen meg közöttünk is, ha nem is nemzetközi, de belpolitikai megegyezés.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu