DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! - és az új gyakorlatnak megfelelően: tisztelt Gyorsíró Asszony! A helyzet az, hogy nem szólaltam volna meg, ha Szentgyörgyvölgyi képviselőtársam nem bocsátkozik bele a dualista és a monista rendszer jellegzetességeinek a taglalásába. Ez egy alapkérdés valóban, és tisztázni kell pontosan, hogy ez a két szisztéma valójában mit is jelent.

Képviselőtársamnak az az álláspontja, hogy az előterjesztett törvényjavaslatban ez a két megoldás, ez a két szisztéma valamilyen módon keveredik. Véleményem szerint ez a vélekedés nem teljesen megalapozott, tudniillik minden egyes esetben, amikor jogokat, kötelezettséget közvetlenül megállapító nemzetközi szerződésről van szó, a törvényjavaslat előírja a szerződésnek kihirdető jogszabállyal a magyar jogrendszerbe történő beiktatását.

Nézzük meg, hogy mi is valójában ez az annyit emlegetett monista, illetőleg dualista rendszer! A monista rendszernek az a lényege, hogy a vállalt nemzetközi jogi kötelezettség mindenféle transzformáció nélkül közvetlenül a belső jog részévé válik, illetőleg ezt a transzformációt maga az alkotmány is megteheti. Igaz az, hogy Magyarországon valóban van egyfajta keveredése a monista és a dualista rendszernek abban az értelemben, hogy az alkotmány 7. § (1) bekezdése közvetlenül transzformálja a magyar jogrendszerbe a nemzetközi jog általánosan elismert szabályait.

Ezen túlmenően azonban a magyar alkotmányos rend teljes mértékben a dualista felfogást osztja, teljes mértékben a dualista felfogást követi. Miért is? Azért - mint előbb már említettem -, mert előírja jogszabályi formában való beiktatását a nemzetközi szerződésnek a magyar jogrendszerbe. A monista rendszer valamivel egyszerűbb, mint a dualista, egy jogi aktus elmarad, ez nem más, mint a becikkelyezés.

(14.50)

A monista rendszerben a megszületett nemzetközi szerződést egész egyszerűen csak közzéteszik a hivatalos lapban vagy valamilyen más formában, és az nem kap jogi köntöst, nem válik jogszabállyá. Tulajdonképpen azért dualista a mi rendszerünk, mert az Országgyűlésnek, illetőleg a kormánynak jogszabályt kell alkotnia a már létrehozott, majd megerősített nemzetközi szerződésről. Ehhez, mint az előbb már említettem, teljes mértékben ragaszkodik az előterjesztett törvényjavaslat is.

Komoly ideológiai, politikai viták folynak a monista, illetőleg a dualista szisztémákról, nemcsak Magyarországon, hanem más országokban is, de ez valójában egy látszatvita. Tudniillik ha megtörténik egy adott nemzetközi szerződés megerősítése - továbbra is ezt az egyszerűbb kifejezést használom az Alkotmánybíróság által javasolt hosszabb formula helyett -, akkor a szuverén, illetőleg a szuverenitással felruházott szervezet már nyilatkozott. A különbség csak az, hogy még egy plusz jogi aktus szükséges ehhez.

Az előterjesztéshez fűzött módosító indítványom azt javasolja - és a Fodor Gáborral együtt benyújtott kapcsolódó módosító indítványunk ezt más formában megismétli -, hogy ez a megerősítés, illetőleg kihirdetés egyetlenegy aktussal történjen. Ez azonban nem jelent szakítást a dualista szisztémával. A vita azért nem valóságos, mint az előbb már említettem, mert a monista szisztéma esetében is nyilatkozik a szuverén fél, de nem nyilatkozik kétszer, illetőleg egy aktusnak, ha a kettőt összevonjuk, nincs kettős jogi értelme. Valójában a szuverenitást ebben az esetben sem a rendszer kiválasztásával, hanem megfelelő diplomáciai-politikai magatartással kell érvényesíteni.

Ugyanakkor a kormány is és a kormánypártok is teljes mértékben tisztában vannak azzal, hogy a magyar jogi gondolkodás ragaszkodik a dualista felfogáshoz, ezért valamivel bonyolultabb szabályozási javaslatot terjesztett a kormány, a parlament elé, amely egyértelműen, kizárólagosan a dualista szemléletet, a dualista szisztémát követi.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu