DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Csak nagyon röviden reflektálnék Salamon László fejtegetéseire.

Valóban előfordulhat az, hogy a parlament vagy bármely más jogalkotó szerv nem megfelelő jogszabályt alkot, de hogy ez kiderüljön, ehhez általában a jog alkalmazására, illetőleg a jog követésére van szükség. Amennyiben még nem lépett hatályba egy jogszabály, akkor nem tudjuk, hogy a gyakorlati alkalmazás, illetőleg jogkövetés során milyen problémák jelentkezhetnek.

Ha a megfelelő tapasztalatok rendelkezésre állnak, akkor természetesen lehetőség nyílik arra, hogy a már hatályba lépett törvényt vagy más jogszabályt módosítsák. Ameddig azonban ez nem történik meg, addig kizárólag arról lehet szó, hogy valamilyen - mint az előbb már említettem - politikai, lobbi- vagy egyéb érdek miatt a már meghozott döntést módosítják, és ennek következtében a jogalkotásban esetenként eléggé kaotikus állapotokat idéznek elő, amint ez például az ön által említett büntetőeljárási törvény esetében is történt.

Ami pedig a generális felhatalmazást illeti, önnek abban teljes mértékben igaza van, hogy a parlament az, amelyik meghozhatja ezt az általános felhatalmazó döntést. Csakhogy nagyon jól tudjuk, a parlamentáris rendszerekben a kormányzati többség és a parlamenti többség egybeesik, a kormány és a parlamenti többség politikai színezete - bizonyos koalíciós konfliktusokat vagy egyéni képviselői kiszavazásokat figyelmen kívül hagyva - azonos. Ennek következtében bármely kormány elérheti azt, hogy a parlamenti többsége akár ilyen jogszabály, ilyen törvény meghozatalával is támogassa. Az ez elleni védekezésnek ez egy alapvető elvi jelentőségű eszköze, egy alapvető tankönyvi követelmény is, hogy a magyar jogrendszer nem ismeri ezt a fajta megoldást.

Egyben jelzem, tisztelt képviselőtársaim - és elnézést kérek, amiért túllépem a két percet -, halaszthatatlan közfeladataim miatt, amelyek valóságosak, a továbbiakban nem tudok részt venni a vitában. Tehát nem azért távozom, mert rövidesen véget ér a tévéidő.

Köszönöm a figyelmüket, és elnézést a kétperces időkeret túllépéséért.

Forrás: parlament.hu