DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Teljes mértékben egyetértek Salamon László képviselőtársammal abban, hogy köztisztviselők követnek el hibákat, bármilyen színezetű is a kormány. Ebben a tárgykörben nincs közöttünk nézeteltérés. Én kizárólag azért hoztam fel ezt a példát, mert nagyon jól mutatja, milyen problémák származnak abból, ha időben elszakad egymástól a megerősítés és a kihirdetés. Egyébként a ma általam többször hivatkozott alkotmánybírósági határozat is úgy foglal állást, hogy tarthatatlan az az állapot, amely ezt a két aktust egymástól időben elválasztja, tudniillik bekövetkezik egy olyan helyzet, hogy nemzetközi jogi szempontból a Magyar Köztársaságnak kötelezettségeket kell vállalnia, és azokat teljesítenie kell, ugyanakkor a belső jog alapján ezen kötelezettségek teljesítése súlyos jogi akadályba ütközik.

Az Alkotmánybíróság határozata egyértelműen kimondja, hogy tarthatatlan az 1982. évi 27. számú törvényerejű rendeletnek az az álláspontja, amely szerint először történik meg a megerősítés, azután az azt követő nemzetközi diplomáciai eljárás és csak a legvégén a kihirdetés. Az általunk javasolt megoldásnak az a lényege, hogy a megerősítés, illetve a kihirdetés egy aktussal történjen, a kihirdető törvény, illetve a kormányrendelet tartalmazza a megerősítést vagy azt az új formulát, amit az alkotmánybírósági határozat mond, hogy megadja a felhatalmazást nemzetközi szerződés kötelező hatályának az elismerésére, és egyben az adott nemzetközi szerződést be is építi a magyar jogrendszerbe.

Ami a második kérdést illeti: teljes mértékben egyetértek képviselőtársammal abban, hogy alapvető fontosságú a nemzeti érdekek képviselete, ezt azonban döntően a diplomáciai tárgyalások során kell érvényesíteni.

Köszönöm a figyelmet.

Forrás: parlament.hu