DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Már szó volt a beszámolónak nevezett tájékoztatóról, én az országgyűlési határozatról szeretnék még pár szót szólni.

Ez a most benyújtott országgyűlési határozat példátlan módon a 2004-ben meghozott határozatot hatályon kívül akarja helyezni, annak hatályon kívül helyezését kezdeményezi, és így kísérli meg elfedni azt a szomorú tényt, hogy az alaphatározatban előírt feladatokat nem, némelyiküket minimális eredménnyel végrehajtotta az arra kijelölt szervezet.

A mostani tervezet az el nem végzett feladatokat 18 pontban próbálja meg újrafogalmazni, és a teljesítési határidőket 2005. december 31-éig eltolja, sőt nincs is teljesítési határidő, egyetlen határidő van: 2005. december 31-e. A javaslat az Országgyűlés figyelmének elterelésére irányul, valamint a képviselők félrevezetését célozza meg akkor, amikor nem nevezi meg tárcánként a felelősöket az adott feladatoknál, hanem az országgyűlési határozat végrehajtását nemes egyszerűséggel a kormányra bízza. Ugyanis a jelenleg érvényben lévő, élő országgyűlési határozatunknak az volt az erénye - és egy fontos erénye volt -, hogy az intézkedéseket komplexen gondolta végig. Ezt a munkát az albizottságban végeztük el, nem egyedül, hanem civil szervezetekkel, kamarákkal, szakértőkkel együtt, és minisztériumonként, fontossági sorrendet felállítva összehangolt cselekvési programot írtunk elő. A feladatok logikusan kapcsolódtak egymáshoz és egymásba. Ezért volt várható, hogy hatékony eredményt hoznak.

Az új határozati javaslat indokolásában el is ismeri, hogy a korábbi feladatokat újrafogalmazza, és valóban felhígított, elkent, általánosított szakmai bikkfanyelven rontja le az érvényben lévő határozat tartalmát.

A leghatározottabban le kívánom szögezni, hogy új országgyűlési határozat meghozatalára semmi szükség nincs. Ellenben szükséges az érvényben lévő maradéktalan végrehajtását kezdeményeznünk újra.

Nézzük meg, miért nem lehet ezt megcsinálni? Miért gondolták meg magukat a kormánypárti képviselők? De szeretném őket emlékeztetni, hogy hogyan gondolkodtak még 2004. május 25-én. Említettem, hogy Hajdu képviselő úr - aki most kiment, tőle is fogok idézni - azt mondta: “Az önkormányzati bizottság, csakúgy, mint a három bizottság együttes ülésén, egyhangúlag fogadta el azt a jelentést, illetve a mai előterjesztést. Ez ritka eset a parlamentünk történetében.ö - mondta Hajdu képviselő úr.

Hogy fogalmazott dr. Fodor Gábor, az SZDSZ képviselőcsoportjából? Azt mondja: “Nos, én ennek az albizottságnak a munkáját azért is tekintem különlegesnek, mert az utóbbi időszakban egyedülálló, hogy a különböző pártok képviselői teljesen egy irányba, egymásra figyelve, egymás érveit figyelembe véve tudtak dolgozni, és képesek voltak konszenzussal letenni egy jelentést az asztalra.ö

Mit mond dr. Szanyi Tibor politikai államtitkár? “Most mondok valamit. - ezt mondja, hogy most mond valamit - Egy maffia egy óra alatt hihetetlen mennyiségű galádságot bír kitalálni. Ugyanakkor egy több hónapos nyomozás tekintetében elég egyetlen ügyviteli hiba vagy eljárási hiba, megint mehet az iszapbirkózás tovább, illetve a homokban biciklizés.ö - mondja ő, és ebben igaza van, mindegy, hogy a megfogalmazás egy kicsit fellengzős és slendrián.

“Ezt azért bátorkodom mondani - idézem tovább Szanyi Tibort -, mert nem szoktunk ugyan igazából szennyest kipakolni, mégis azért tudjuk mindannyian, volt itt erről többször is szó a parlamentben.ö

(18.20)

S a végén azt mondja: “És attól tartok, tisztelt hölgyeim és uraim, hogy ez ügyben a kormánynak nagyon is jól jön az Országgyűlés támogatása.ö Erről a támogatásról kívánnak önök lemondani, amit az államtitkár úr hasznosnak és szükségesnek tartott.

Végezetül hadd idézzek dr. Hankó Faragó Miklós igazságügyi minisztériumi államtitkártól, aki ma is képviseli a kormányt itt a plenáris ülésen. Mit tetszett mondani, államtitkár úr? A 23 294. oldalról idézem a következőket: “A fentiek figyelembevételével kérem képviselőtársaimat, hogy értékeljék a határozatban megfogalmazott célokat, amelyek a jogbiztonság erősítésére irányulnak. Kérem önöket, hogy támogassák a határozati javaslatot.ö Miért állnak elő most, háromnegyed évvel később azzal, hogy ezt a határozatot hatályon kívül kell helyezni, s egy új határozatot kell megfogalmazni és megszavaztatni? Attól tartok - s nem kell ehhez nagy jóstehetség -, mi azt látjuk, hogy a Medgyessy-Gyurcsány-kormány ebben a témában utoljára számolt be most. S miután a választások közelednek, a december 31-ei határidő után már nem fogunk találkozni ennek a problémának a feldolgozásával. Ez az a hátsó szándék, amit felfedezni vélek abban, hogy önök háromegyed év után teljesen meggondolták magukat a határozattal kapcsolatban.

De ennek a határozatnak más előnyei is voltak. Nemcsak az, hogy konszenzusra épült, hanem az is, hogy széles szakmai-tudományos alapra támaszkodott. Önök úgy gondolták, hogy ebben a tájékoztatóban - amit beszámolónak hívnak - ezeket a szakembereket is meg kell sérteni. Azt állítják, hogy - szó szerint idézem a beszámolóból - „
ugyanis megalapozott tudományos kutatást nem végeztek a lakásmaffia-tevékenységgel kapcsolatosan, csak az áldozatok köréből nyert tapasztalati ismeretekkel rendelkezünkö. Ugyanitt olvasható az is, hogy “az eredmények ismeretében lehet csak e bűnelkövetési forma megfékezésére és a sértetté válás megelőzésére vonatkozó konkrét cselekvési lehetőségeket kialakítaniö. Ezt most írják, a múlt héten beadott beszámolójukban, tájékoztatójukban! Tehát kétségbe vonják azt, hogy többet tudunk a lakásmaffia-tevékenységgel kapcsolatban, azt állítják, hogy csak a tapasztalati tényeket ismerjük, és nem tudunk többet, mint egy évvel ezelőtt. Sőt konkrét cselekvési lehetőségeket majd csak a jövőben kell kialakítani. Kérem szépen, ez azt jelenti, hogy önök ezt a harcot nem kívánják folytatni. Előre látják azt, hogy az új pénzügyminiszternek - ha majd találnak maguknak ilyet - sem kell forrást biztosítani a végrehajtáshoz szükséges feladatokhoz.

De továbbmenve nézzük meg, hogy milyen súlyos probléma a ma Magyarországon uralkodó ingatlan-nyilvántartási és földhivatali káosz. Szerintem ez az országos ingatlan-nyilvántartási káosz okozta azt is, hogy a földművelők a legnagyobb jó szándék mellett sem tudtak valós adatokat közölni az európai uniós pályázataikhoz, hiszen az államtól nem kaptak közhiteles földhivatali adatokat. Ha előre gondolkodom, és úgy gondolom, hogy európai uniós pályázatokat városok is be fognak nyújtani, akkor azt látom, hogy a városok európai uniós versenyében ugyanilyen súlyos hátrány várható, ha a lakáskataszterrel kapcsolatosan kell adatállományt közölnünk, mert ezek sem valósak. S akkor majd a városlakók is tüntetni fognak? Ide fogunk eljutni a végére!

Azt szeretném kérni még egyszer a kormánypárti képviselőktől - mert a kormánytól teljesen felesleges belátást várni -, gondolják végig, hogy mire kényszeríti őket most a saját kormányuk. Arra kényszeríti önöket, hogy egy tavaly elvégzett munka eredményeként megfogalmazott határozati javaslatok közül azokat, amelyeket a kormány nem hajtott végre, önök most módosító javaslatként újra előterjesszék, és ezeket a módosításokat esetleg nem fogják elfogadni a kormánypárti oldalon. Akkor hogyan is állunk azzal a bizonyos jogbiztonsággal, amiről Hankó Faragó államtitkár úr beszélt? Ugye, mekkora jogbizonytalanságot eredményez az, hogy ha egyszer valamit százszázalékosan elfogadtak, háromnegyed évvel később meg nem fogadják el? A lakásmaffia által foglalkoztatott jogászok valószínűleg kuncognak, nevetnek a markukba, hogy ilyen mafla az Országgyűlés, hogy a saját határozatát rontja le, és azt üzeni az ingatlancsalóknak, hogy kérem, tessék csak nyugodtan keresgélni a kiskapukat, mi majd elvitatkozunk egymással azon, hogy mi a teendő, hogyan és miképpen lépjünk majd fel önök ellen, valamikor a jövőben, lehetőleg beszámolási kötelezettség nélkül.

Már csak abban bízom és abban reménykedem, hogy ezt a munkát a 2006-os választások után újra tudjuk indítani. S azért harcolok most, hogy legalább a határozat maradjon életben, mert ez a határozat legalább alapul fog szolgálni ahhoz, hogy egy következő kormányzat valós alapon és eredményesen vegye fel a harcot a lakásmaffiával szemben. Önöktől ez nem várható. Nagyon sajnálom! (Taps az ellenzéki oldalon.)

Forrás: parlament.hu