DR. EÖRSI MÁTYÁS (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Engem nagyon meglepett Herényi Károly frakcióvezető úr felszólalása olyan európai uniós tagállamról, ahova nem engedik be a kínai kereskedőket. Én gondolkodtam, hogy van-e olyan európai uniós tagállam, ahol nem jártam, és én mindenütt láttam kínai kereskedőket. Technikailag nem is látom ezt megoldhatónak egy európai uniós tagállamban, hogy azt mondják, hogy kínainak nem. A dolog érdeméről is kellene azért persze beszélni, mert én részben megértem a magyar kereskedőknek a frusztráltságát a nagyon olcsó kínai áruk miatt, bár tegyük hozzá, hogy azért tudnak sikeresek lenni, mert a magyar vásárlók odamennek vásárolni az olcsó ár miatt.
Én azt hiszem, hogy a megoldás - és ebben talán egyetértünk - nem az lenne, hogy kitiltani őket, hanem adózzanak ők is, ugyanúgy, mint a magyar vállalatok, fizessék be a hozzájárulásukat az alkalmazottak után, és egy ugyanolyan minőség-ellenőrzés érvényesüljön, fogyasztóvédelem, mint ami minden más magyar vállalatra vagy vállalkozóra érvényes. És nem lenne helyes egy kínaikereskedő-ellenes hangulatot létrehozni, hanem védjük meg a magyar vásárlókat, a magyar kereskedőket, minden kereskedőt a törvények mentén, és ezek a törvények irányadóak magyarokra, kínaiakra, dánokra, hollandokra. Azt hiszem, ebben egyetérthetnénk.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés