HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nem volt ez rosszabb vitanap, mint amilyen általában szokott lenni (Derültség, közbeszólások a kormánypártok soraiból.), a vitanapok bármelyike. Az ellenzék egy esztendőre nézett vissza, a kormányoldal pedig igyekezett öt esztendőre visszanézni. Ezzel egy baj van: aki általában a múltba néz, az azt fogja érdemelni és az a sorsa, hogy fenékkel megy a jövőbe. El kellene kerülnünk, hogy a következő évtizedben farral tolassunk be az Európai Unióba, és ezért én megismétlem a Karsai Péter képviselő úr által felvetett javaslatot.

Üljünk asztalhoz agrárügyekben, hiszen ahogy a bevezetőjében a miniszter úr mondta, alakul át az Európai Unió is. Igaza van Eörsi Mátyásnak, ez az agrártámogatási rendszer, amely a források több mint 40 százalékát Európa lakosságának 4 százaléka körében osztja el, nem tartható fenn sokáig. Ha ebben értelmesen, négypárti egyeztetést követően magyar álláspontot tudunk képviselni, akkor le tudjuk küzdeni azt a hátrányt, amit most az 55 százalékos támogatottság jelent a 100-zal szemben, érdekünk, hogy ez megváltozzon.

A meghívó el fog menni. Bízom az önök bölcsességében, belátásában, és bízom abban, hogy ennek a vitanapnak legalább az lesz az eredménye, hogy asztalhoz ülünk, és megbeszéljük közös teendőinket.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu