ARATÓ GERGELY oktatási minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Azt gondolom, hogy nem helyes az amerikai példák felhozatala, semelyik oldalról sem egyébként, ha tetszik, azt gondolom, hogy Szabó képviselő úr részéről sem helyes. Lényegesen más típusú felsőoktatás működik az Amerikai Egyesült Államokban és persze számos más országban, tudniillik nincs egységes állami felsőoktatás. Ugyanakkor talán a késői óra megengedi, hogy elmondjam azt a példát, hogy az egyes állami egyetemeknél, amelyek talán a magyar állami felsőoktatási intézményekhez hasonlóak, nagyon szigorú szabályok szabályozzák azt, hogy hogyan érvényesül az alapító állam hatalma az adott felsőoktatási intézmény fölött.

Legszemléletesebb példaként talán azt a Texas államban érvényes törvényt tudom önnek idézni, ahol az egyik dombon van az állami törvényhozás, a Capitolium, a másik dombon van az állami egyetem épülete, és állami szintű törvény tiltja azt, hogy a két épület közé más épületet beépítsenek, egyszerűen azért, hogy megmaradjon ez a közvetlen kapcsolat a törvényhozás és az egyetem között. Ez persze csak egy szimbolikus kép. Azt kell mondanom, hogy Magyarországon, ahol egységes állami felsőoktatás működik - hál' istennek, és ezt szeretnénk is megtartani -, szükség van olyan típusú regulára, szabályozásra, amely teljesen világossá teszi azt, hogy ezekre az állami felsőoktatási intézményekre milyen irányítási szabályok vonatkoznak, az ő autonómiájuk hogyan érvényesül, és hogyan érvényesül az a fajta szempont, az a fajta hatékonyság és tudományos minőség, amelyet joggal várnak el az adófizetők azért a pénzért, amit a felsőoktatásra költenek.

Köszönöm szépen a figyelmet.

Forrás: parlament.hu