ELNÖK: Kérdezem az Országgyűlést, elfogadja-e a T/14379. számú törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

126 igen szavazattal, 186 nem ellenében, 5 tartózkodás mellett az Országgyűlés a törvényjavaslatot elutasította.

Soron következik a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény és az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása. Bakonyi Tibor és Gy. Németh Erzsébet képviselők önálló indítványát T/14626. számon, az egységes javaslatot T/14626/18. számon kapták kézhez. Mivel az egységes javaslathoz az alkotmányügyi bizottság módosító javaslatokat nyújtott be, záróvitára is sor kerül.

Kezdeményezem, hogy a záróvitában a benyújtott javaslatokat összevontan tárgyalja meg az Országgyűlés. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.)

A látható többség az összevont tárgyalásra tett javaslatot elfogadta.

Megnyitom a záróvitát a T/14626/20. számú ajánlás 1. és 2. pontjaira. Megkérdezem képviselőtársaimat, ki kíván felszólalni. (Senki sem jelentkezik.) Senki nem jelzi felszólalási szándékát. (Jelzésre:) Bakonyi Tibor képviselő úr jelezte, hogy szintén nem kér szót, ezért a módosító javaslatokról határozunk.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e az alkotmányügyi bizottság módosító javaslatait az ajánlás 1. és 2. pontjai alapján. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

314 igen szavazattal, 2 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett az Országgyűlés a javaslatot elfogadta.

Most a zárószavazás következik. A döntéshozatal előtt megkérdezem, kívánja-e valaki a kormány álláspontját ismertetni. (Senki sem jelentkezik.) Nem kívánja.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/14626. számú törvényjavaslatot az egységes javaslat szövege szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

194 igen szavazattal, 2 nem ellenében, 122 tartózkodás mellett az Országgyűlés a törvényjavaslatot elfogadta.

Soron következik az egyes nemzetközi szerződések kihirdetéséről rendelkező jogszabályok, valamint a büntető törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat határozathozatala. Az előterjesztést T/15639. számon kapták kézhez. Mivel módosító javaslat nem érkezett, így az eredeti szövegről határozunk.

Kérdezem az Országgyűlést, elfogadja-e a T/15639. számú törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

316 igen szavazattal, 1 nem ellenében, tartózkodó szavazat nélkül a javaslat elfogadva.

Soron következik a Magyar Köztársaságnak az Európai Közösségek tisztségviselőit és az Európai Unió tagállamainak tisztviselőit érintő korrupció elleni küzdelemről szóló egyezményhez történő csatlakozásról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája és a határozathozatal. Az előterjesztést H/15722. számon kapták kézhez a képviselők.

Megadom a szót Petrétei József miniszter úr helyett Hankó Faragó Miklós államtitkár úrnak.

Forrás: parlament.hu