DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! Köszönöm szépen, megkaptam az írásbeli válaszát, csak új körülmény merült föl, és ezért ismét önhöz kell fordulnom, természetesen a kérdések megismétlésével.
Államtitkár Úr! Hogyan fordulhatott elő, hogy a halászok igen, a horgászok pedig nem foghatnak halat a dunakiliti duzzasztómű területén? Miért és ki tette, és milyen megfontolásból ezt a diszkriminációt? Milyen jogszabályok alapján tehették ezt meg, és eddig miért nem éltek ezzel? Mit kíván tenni, hogy a horgászok zavartalanul éljenek a hobbijuknak?
Tisztelt Államtitkár Úr! Azért tettem föl a kérdéseket szóban is, mert hozzám került az a papír, ahol létesítményhasználati engedélydíjat kérnek, miközben az ehhez szóló szerződésben nem is használják a létesítményt, a Dunakiliti duzzasztóművet.
(16.30)
Egyszerűen azon a hídon mennének át, amit a tervezés időszakában és az elmúlt tizenöt évben is arra használtak, hogy a Duna főmederhez, ami közkincs, oda tudjanak menni a horgászok.
Igen tisztelt Államtitkár Úr! Ezért kérdezem önt, hogy vajon a Dunához miért nem mehetnek oda a horgászok, és miért mehetnek oda a halászok. Azonkívül azt mondják, hogy vízi járművet nem vihetnek be a horgászok, a halászok bevihetnek. Mire ez a diszkrimináció, igen tisztelt államtitkár úr?
Én nem tudom, írja ez az anyag, hogy a dunakiliti duzzasztómű területe veszélyes üzem. Az elmúlt tizenöt évben és az elmúlt három évben is veszélyes üzem volt, s eddig szinte búcsújárásként - már bocsánat a kifejezésért - használták a vízügyi technokraták a vízlépcsőnek a bemutatását az arra tévedő embereknek. Tehát látványosság volt, nemhogy kitiltották volna az embereket, hanem oda vitték. Nem tudom, hogy miért történt ez a hirtelen váltás, hacsak nem arra gondolok, hogy elkaptak néhány rapsicot, elektromosan halászót, és a horgászoknak most így próbálnak visszaütni.
Igen tisztelt Államtitkár Úr! Ezt az anyagot én át fogom önnek adni, de ha megnézi, például a horgászokat úgy lehetetlenítik el, hogy szürkületkor ki kell jönni. Tessék mondani, aki éjjel halászik, mert bizonyos halfajokat éjjel lehet fogni, az mit csinál ezután? Olyan halakat nem fog, amit éjjel lehet fogni?
Köszönöm szépen, és várom válaszát. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés