DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz). Köszönöm, elnök úr. Nem vitatom, hogy nem egy egyszerű kérdés a tanárképzés dolgát jól és rendben lévően elrendezni. Ebből a szempontból, azt hiszem, nem árt, ha még egy kicsit elgondolkodunk, és ha lehet, akkor bizottsági módosító indítvány formájában valami olyan megoldást munkálunk ki, ami ebből a szempontból mégiscsak megnyugtatóbb lesz, és ha úgy tetszik, talán szakmailag is indokoltabb lesz. De még egyszer mondom, az egyik legfőbb probléma az, hogy az első három évben igazából érdemi tanárképzési dolgokat nem lehet csinálni akkor, amikor a szakosodás is majd igazából csak ez után fog megtörténni. Ez elég furcsa dolog.
A másik, amit szeretnék mondani: az ajánlás 533. pontjában egy olyan részt szeretnénk törölni, ami kicsit értelemzavaró. Ez arról szólna, hogy az 1984. szeptember 1-je előtt megszerzett egyetemi doktori cím továbbra is viselhető legyen. Ennek az indoklását, azt hiszem, érdemes lenne elmondani. Egyrészt megszerzett jogosítványról van szó, ami helyes, másrészt pedig vannak olyan szakok, szakképzettségek, amelyek automatikusan ezzel járnak, a jogász és az orvos. Tehát ebből a szempontból ezek fenntartása mindenképpen indokolt.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés