KARSAI PÉTER (MDF): Természetesen elfogadom. Tisztelt Államtitkár Úr! Kétségtelen, hogy egyre gyakrabban előfordulnak nagy intenzitású, nagy vízhozamú csapadékok, amelyek gyakoriságára nem lehet vízfolyások kiépítését méretezni, és a Mátrakeresztesen most kialakult helyzetben ez jelentette a fő problémát.

Ugyanakkor a földművelésügyi miniszter sajtó által beharangozott felmérése a tiltott fakivágásokról némileg elterelő lépés, amely a probléma valódi feltárását megzavarhatja. Eltereli a figyelmet arról a tényről, hogy napjainkra hazánkban a sík- és dombvidéki vízfolyások rendezése és karbantartása a kormányzat felelőtlensége miatt válsághelyzetbe került. A probléma maga az, hogy Magyarországon a kis vízfolyásokat üzemeltető vízgazdálkodási társulatok csőd közeli helyzetbe kerültek. A társulatok 27 ezer kilométer állami tulajdonú művet üzemeltetnek, amelyből 22 ezer kilométer a jegyzett tőkéjükben van nyilvántartva.

(16.00)

Ezen vízfolyások karbantartására, fejlesztésére, fenntartására az elmúlt években az FVM évente 4-5 milliárd forintot biztosított a vízgazdálkodási célelőirányzat forrásaival együtt. A 2004-es évben az e feladatokra fordítható összeg már negyedére csökkent, 2005-ben pedig egyetlen fillér sem állt a vízgazdálkodási társulatok rendelkezésére. Egyszerűen végveszélybe került a kis vízfolyások üzemeltetési gyakorlata.

A kérdésem államtitkár úrhoz, hogy osztja-e aggodalmamat ezen ügyben, hogy tudniillik, ha ezek a társaságok továbbra sem kapnak, csak a saját bevételükre lesznek utalva, akkor itt bizony további hasonló súlyos helyzetek adódhatnak az elkövetkezendő hónapokban, hetekben.

Köszönöm szépen. Várom válaszát. (Szórványos taps az MDF soraiból.)

Forrás: parlament.hu