KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Ahogy itt Répássy képviselő úrtól elhangzott már, a 2003-as költségvetés tárgyaláskor került be az értékesíthető vagyonelemek közé a Tokaj Kereskedőház, azzal, megjegyzem, hogy azokat a részeit, amelyeket az állam egyébként szerintünk is indokoltan állami tulajdonban akar tartani - mint például a muzeális készletet vagy akár a pincéket -, kiveszi, és a kincstári vagyonhoz csatolja, és azokat tartósan állami tulajdonban fogja tartani. (Folyamatos zaj. - Az elnök csenget.) Akkor ez a vita nem jött elő, különösebben senkit nem érdekelt.

Az egy más kérdés, hogy az ilyen módon megtisztított Tokaj Kereskedőházat nem lehetett privatizálni, ugyanis nem volt olyan érdeklődés iránta a piacon. Ez pedig nem azért volt, tisztelt képviselőtársaim, mert nincsen iránta érdeklődés, hanem azért, mert amikor önök állami pénzzel, az adófizetők pénzével felvásároltak értéktelen borkészletet, és azt nagy összeggel beállították a vagyonába, akkor ezzel nem tud a magánszféra mit kezdeni, és ettől kezdve nem volt hajlandó azt az árat megfizetni, amelyen feltüntették. (Közbeszólások.)

De rögtön hozzáteszem, hogy ha önöknek igazuk van abban, hogy ez milyen értékes dolog, akkor mi a probléma azzal, hogy az állam annyiért vásárolta vissza a Forrástól, amennyiért akarta. Ha meg viszont önök azzal nem értenek egyet, akkor ezzel azt mondják, hogy az egész értéktelen.

Mi, tisztelt képviselőtársaim, nem értünk viszont egyet azzal, hogy a magyar állam bortermelőként jelenjen meg a piacon, ezért aztán nem értünk egyet az önök javaslatával sem, megjegyzem, nem értünk egyet a szocialisták hasonló javaslatával sem, ezért aztán mi a javaslat sürgősségét sem támogatjuk. Köszönöm szépen. (Közbeszólások a Fidesz soraiból.)

Ami meg a képviselő úr bekiabálásait illeti: az csak arról szó, hogy kár volt a két perccel az időt rabolnom, mert még az eleje sem jutott el az ön agyáig.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Közbeszólások a Fidesz soraiból. - Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu