DR. GÓGL ÁRPÁD (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Kétségtelenül egy összetett, az egészségügyet ellátó rendszert széles körben érintő törvényjavaslat fekszik előttünk. A magyar egészségügy és kitüntetetten az Orbán-kormány periódusát kritika érte Kárpáti Zsuzsa részéről, azt kell mondjam, hogy sajátosan kezelve annak a szakasznak a változásait.
A jelen törvényhozásban, de talán a jelenlévők közül is néhányan részesei voltak annak a periódusnak, amikor az alaptörvény, amely most módosításra kerül, tehát a '97-es évi törvény végrehajtási rendeletei - kormányrendeletek, miniszteri rendeletek és utasítások - elkészültek. Tudni kell, hogy az Orbán-kormány örökölte a törvényt, végrehajtási rendeletek nélkül. A rendeleteknek szinte a teljes halmazát meg kellett alkotni és működtetni kellett. Mivel ez a működtetés egy új szemléletű törvényről szólt, és nem készült el az intézményrendszert szabályozó törvény, nem készült el a benne dolgozókról szóló törvény, és mivel az utóbbi időben az adatvédelem különösen nagy súlyt, a betegjogok kérdése különös hangsúlyt kapott, mindezeket figyelembe véve kellett működtetni az egészségügyet az adott rendszerben.
A magam részéről, amikor áttekintettem ezt a tényleg heterogén anyagot, akkor találtunk benne szükségszerűen megvalósítandó és előremutató elemeket, és találtunk benne olyanokat is, amelyek kérdésessé teszik az optimális működést. Itt rögtön el is indulnék a 21. § 2. pontjának módosításáról, amely a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló törvénynek az a része, amelyik a gyógyászati segédeszközök és az egészségügyi ellátás keretében külön jogszabályban meghatározott szolgáltatóknál történő kiszolgálásról szól. Azt hiszem, hogy ez az a terület, amit azért is jól kell szabályozni - és itt Kárpáti Zsuzsával egyetértek ebben -, mert a mai napig nem történt semmi ennek a teljes rendezettségének a biztosításához, hiszen amíg a gyógyszereknél viszonylag könnyű áttekinteni az adott hatóanyag-tartalmú, még a kombinált készítmények sorát is, addig a gyógyászati segédeszközöknek az egy-egy funkció pótlására, helyettesítésére, segítésére adott eszközrendszere nehezen áttekinthető; nehezen áttekinthető néha a szakember számára, de a beteg számára mindenkor.
Talán ez is az oka annak, hogy ezen a területen volt feltárható a legtöbb ellentmondás, a legtöbb szabálytalanság és a legtöbb tévedés, ha nem akarom azt a szót használni, hogy visszaélés. Ezt a területet szabályozni nagyon gondosan kell, annál is inkább, mert az esélyegyenlőség biztosítása kitüntetett szempontja az egészségügyi törvényünknek, és ha csak egy területet veszek, az idősödő társadalomban megjelenő kitüntetett segédeszköznek, a hallókészülékeknek a kérdését, akkor világosan kell látni, hogy ma kettős rendszerrel találkozunk, hiszen van audiológiai szakrendeléshez kötött és gyártó-forgalmazónál kiszolgáltatott eszközrendszer. S ha azt is ismerjük, és a parlamentnek, amely a pénzekkel is dolgozik, pontosan tudnia kell, hogy itt a készülékek ára a beteg számára is százezres nagyságrendű lehet, akkor ennek a pontos szabályozására azért van szükség, mert az országnak szinte harmada ellátatlan a szakember által biztosított készülékfelírás és kiszolgálás lehetőségével. Ez az a terület, amelynek a pontos szabályozása a szakma bevonásával ezen túlmenően szükséges, mint amit az adott szakasz leír a törvényben.
A másik gondom, és ez összetett gond és régi gondja a magyar egészségügynek, a 36. § 4. pontja, amely ellenőrzés szintjén, de újrafogalmazva érinti azt, hogy az egészségügyi dokumentáció ellenőrzése kapcsán a beutalási rendet ellenőrzi az OEP, illetve a MEP. (Jelzésre:) Mivel Kárpáti képviselő asszony csóválja a fejét, felolvasom szó szerint. Szó szerint azt mondja a 36. § 4. pontja: Az OEP, illetve a MEP ellenőrzi az egészségügyi dokumentáció vezetésére, a beutalás rendjére, továbbá ö - és így tovább, nem olvasom tovább. Az én gondom a beutalás rendjére vonatkozik. Azért vonatkozik a beutalási rendre - és hogy világos legyen, hogy miért gond ez -, mert a 37. § 1. pontja leírja azt is, hogy az így ellenőrzött szolgáltatónál - nem olvasom az összes kritikus pontját -, a finanszírozási szerződésben nem szereplő, illetve a nem hatályos jogszabályoknak megfelelő szolgáltatásnyújtásnál visszavonási szankciót érvényesítö. Ez a visszavonási szankció akkor érvényesíthető, és ennek a két pontnak a kapcsolata akkor igaz, ha egyértelmű a magyar beutalási rend, ha világos és tisztázott, és nem a betegre bízott néha, hogy hova fordul az adott panaszával, tünetcsoportjával, hiszen a kórformát a beteg nem tudhatja, ő a panaszát ismeri. A szerződések tartalmát viszont mindannyian pontosan ismerjük, és azt gondolom, hogy itt ellentmondások, viták, jogviták és pénzügyi viták keletkezhetnek.
(10.00)
A magyar beutalási rend, amennyiben a közpénzből finanszírozott egészségügyet rendezetté kívánjuk tenni, az egyik legkritikusabb pontja a magyar egészségügynek, és a magam részéről feltétlenül szükségesnek tartanám a lehető legrövidebb időn belül egy tisztázott beutalási rend létrehozását anélkül, hogy sértenénk a szabad orvosválasztás lehetőségét.
Az egészségügyi szolgáltatások igénybevételének ellenőrzése néhány szakaszban, a 38. § táján változik. Itt az aggályokat az adatvédelmi biztos fogalmazta meg a bizottsági ülésen. A magunk részéről az adatvédelmi biztos minden aggályát helyénvalónak tartjuk, és a feloldásukat szükségesnek.
Van még egy gond, amely több helyen előkerül. Ez a gond az, amikor tisztán szakmai kérdésekben, kizárólag szakmai megfontolások alapján meghozható döntéseknél a pénzügyminiszternek egyetértési joga van. A magunk részéről ezt nem tudjuk elfogadni. Világossá kellene tenni már, hogy a pénzügyminiszternek a globális költségvetési elemek meghatározásánál kétségtelenül szerepe van, hiszen ő felelős a költségvetésért, annak egyensúlyáért, de az, hogy a pénzügyminiszternek a gyógyászati segédeszköz-ellátási körénél egyetértési joga van, számomra értelmezhetetlen.
Ugyanez vonatkozik a pénzügyminiszternek a gyógyászati segédeszközök után járó támogatás betegségtől függő keretösszegének megállapítására. Ez valahol értelmetlen. Nem tudom, hogy mi az indoka, mert nem találtam meg az indoklásban, ésszerű magyarázatot én nem tudok találni erre.
Még egy kérdést kell érinteni vagy talán hangsúlyozottan foglalkozni vele. Ez a gyógyszerhulladék ártalmatlanításának kérdése. Ez az a téma, amit nagyon jó lesz lezárnunk pontosan, megnyugtatóan, hiszen a környezetszennyezésnek a magyar valóságban az egyik legártóbb, legkockázatosabb eleme a gyógyszer és a gyógyszerhulladék kezelése. Ha ezt megoldja ez a 23. § ezzel a kiegészítéssel, és végül elindul a nem kis volumenű gyógyszer, a lejárt és föl nem használt gyógyszerek megsemmisítése, akkor ez nagy eredmény lesz.
Kárpáti képviselő asszony érintette a regionális rendszerek szabályozásának kérdését. Ez egy nagyon jó, előremutató elem, de minden vonatkozásában csak akkor fog tudni megfelelni a gyakorlatnak, ha a szakma bevonásával, a regionális szakmai ellátórendszerek esélyegyenlőségének megfelelően minden régióban fogják tudni biztosítani az ellátást a bajmegállapítástól a gyógykezelésig, a rehabilitációt is beleértve.
Remélem, hogy a jó elemei hasznosulnak ennek a törvénycsomagnak, a lehetetlen elemei kikerülnek belőle, és megvalósulnak azok a szükséges rendelet- és szabályalkotások, amelyek ténylegesen lehetővé teszik az előrelépést; egy pici előrelépést, mert azért a magyar egészségügyi reform valódi átalakításához, a XXI. századi valóságnak megfelelő egészségügy felépítéséhez talán koncepcióváltásra is szükség lenne.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Fidesz padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés