DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Csak egy mondat reakció arra, amit Kovács Tibor elmondott: milyen messze vagyunk már attól, amikor Medgyessy Péter azt mondta, hogy amikor a jog és az erkölcs parancsai közül kell választani egy politikusnak, akkor mindig az erkölcs a magasabb mérce, és ezt kell választania. Most arra hivatkozik Kovács Tibor úr, hogy Gyurcsány Ferenc új jelszava az, hogy ha valaki tud valami törvénytelent, akkor tegyen feljelentést.

Nos, a tisztelt Országgyűlés valóban részletes vitát folytat, és én is csak egy módosító indítványról szeretnék szólni. Az előbb Kovács Tibor képviselő úr említette, hogy Csiha Judit, az MSZP képviselő asszonya módosító javaslatokat nyújtott be. Ezek között azonban van egy olyan módosító javaslat, amely több mint árulkodó szerintem. Miért is? Azért, mert a képviselő asszony azt javasolja, hogy a vizsgálóbizottság elnevezéséből egy rész maradjon el. Mégpedig a vizsgálóbizottság elnevezése eredetileg az, hogy “Az Orbán család állami forrásból történő gazdagodása, különös tekintettel a szőlőbirtokraö. Ennek egy rövidített nevét úgy adta meg a javaslattevő, hogy “Az Orbán család gazdagodásának jogszerűségét vizsgáló ideiglenes bizottságö.

Milyen érdekes, Csiha Judit ezt szeretné elhagyni, hogy a bizottság azt vizsgálja, hogy az Orbán család jogszerűen gazdagodott-e, nyilván azért, mert tisztában vannak vele az MSZP-s képviselők is, hogy teljesen jogszerűen gazdagodott. Ezért nyújtották be ezt a módosító indítványt. Máskülönben a Házszabály kizárja azt, hogy a vizsgálóbizottság elnevezéséhez módosító indítványt lehessen benyújtani. De mivel ezt az ügyrendi bizottság elnök asszonya tette, gondolom, erre az apróságra nem figyelt fel.

(11.50)

Forrás: parlament.hu