DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy - én is néhány szóban - a Szabad Demokraták Szövetségének álláspontját ismertessem. Valóban néhány szóban akarom ezt megtenni, hiszen, ahogy elnök úr is jelezte, nem volt írásban előre jelentkezett hozzászóló, és most, ahogy körbenézek a teremben, kicsi a valószínűsége, hogy olyan sokan tolonganak majd. Remélem, ez annak tudható be, hogy teljes az egyetértés abban a javaslatban, amelyet itt Donáth László képviselőtársam ismertetett, és amelyet én rendkívül fontosnak, ha úgy tetszik, egyfajta erkölcsi elégtételnek is érzek az anyagi elégtételen túl.
Donáth László képviselőtársamra néztem az előbb, aki jegyzi ezt a javaslatot. Ő is emlékszik rá, hogy bizony nem új keletű ez a probléma, mondhatnám azt, hogy ciklusokon átívelő; az emberi jogi bizottság tagjaiként - hiszen Donáth László is tagja volt az emberi jogi bizottságnak már az előző ciklusokban is - végigültünk számtalan egyeztetést, amikor e probléma megoldására tettünk kísérletet.
Az az életjáradék-kiegészítés, amiről most beszélünk, mint hangsúlyoztam, az anyagi kérdésen túlmenően elsősorban erkölcsi kérdés. Magyarországnak van jóvátennivalója sok mindenkivel szemben, és van elrendeznivalónk a saját múltunkkal kapcsolatban is. Ez természetesen sokakra vonatkozik, hiszen sajnos különböző rendszerek nagyon sok szenvedést okoztak az embereknek itt Magyarországon. Gondoljunk csak a két világháború közötti Magyarországra, majd arra a máig feldolgozatlan szégyenre és tragédiára, amit a magyar holokauszt jelentett, és amivel a magyar társadalom máig nem számolt el, és gondoljunk csak az utána következő kommunista rendszer éveire, évtizedeire. Tehát van elrendeznivalónk, és az egyik legsúlyosabb ezek közül kétségtelenül mindaz, ami történt a második világháború alatt, a magyar holokauszt ügye. Itt olyan bűnöket követett el nagyon sok ember, köztük magyarok is, a magyar állam is, amelyeknek a jóvátétele elengedhetetlen. Ennek csak egy pici töredéke, amiről itt beszélünk, hiszen pénzben nem kifejezhetőek, pénzben nem megválthatóak azok a szenvedések, amelyeken magyar honfitársaink mentek keresztül.
Amellett, hogy nagyon remélem, hogy a magyar társadalom is egy idő után egyre őszintébben tud majd szembenézni saját múltjával, és mindezeket a kísérleteket szolgálják azok az ügyek, amelyekről itt vitatkozunk a parlamentben, a saját múltunkkal való szembenézés például az ügynökkérdés is, hogy egy aktuális ügyről is beszéljek, de nagyon sok minden más idetartozik, a saját történelmünk feldolgozása is. Tehát amellett, hogy ezeket a kérdéseket meg kell oldanunk, tartósan napirenden kell tartanunk és beszélnünk kell róluk, vannak, ha úgy tetszik, egyszerű anyagi részei is ennek az ügynek, van ilyen vetülete is. Főleg azért, mert Donáth képviselőtársam ugyancsak említette itt rövid felszólalásában, hogy az sem mellékes, hogy maradnak-e még túlélők, lesz-e egyáltalán valaki, aki majd igénybe tudja venni ezeket a pénzeket.
Tisztelt Képviselőtársaim! Hadd mondjam el azt, hogy mi a Szabad Demokraták Szövetsége részéről azért is támogatjuk teljes mellszélességgel ezt a javaslatot, mert ha visszagondolok, évekkel ezelőtt, amikor elkezdtünk egyeztetni, már akkor fölmerült az, hogy bizony egyszerűen az életkori sajátosságok miatt és az idő előrehaladtával egy idő után nem maradnak olyanok, akikre vonatkozhatna ez az elégtétel vagy jóvátétel. Emiatt is rendkívül fontosnak érezzük azt, hogy a parlament elé kerülő ügyben döntés szülessen, a parlament meghozza a kívánt döntést, és támogassuk ezt az indítványt. Tehát az erkölcsi elégtétel mellett az anyagi elégtétel is nagyon fontos, de hiába szögezzük le, hogy mindkettő nagyon fontos, mert ha nem tudunk gyorsan cselekedni, egyszerűen nem maradnak olyanok, akik igénybe tudnák venni. Úgyhogy nagyon kérem a parlamentet és a különböző pártok képviselőit, hogy együttesen, közösen fellépve, ezzel is demonstrálva az alapvető emberi értékek melletti elkötelezettségünket, álljunk oda a javaslat mellé és támogassuk.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés